TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Szombaton az UVSE otthonában szerepelünk

 
16 márc 2023

Szombat 16 órakor idegenben, az UVSE otthonában szerepelünk. Az E.ON OB I 19. fordulója következik.

Utoljára februárban játszottunk meccset az OB I-ben. A válogatott Világkupa-selejtező elfoglaltsága miatt volt szünet a bajnokságban. Nemzeti együttesünk remekelt Horvátországban, kiharcolta, hogy ott legyen a június végén rendezendő szuperdöntőn.

Mi itthon, a Tiszavirág Sportuszodában készültünk: akadt egy kis fizikai felkészítés is a programban, így volt olyan nap, amikor senkit sem kellett altatni. A héten már a taktikai elemek gyakorlása játszotta a főszerepet, hiszen számunkra nagyon fontos meccsek következnek.

Máris itt az első, hiszen szombat 16 órakor a Komjádi Béla sportuszodában az UVSE vendégei leszünk. Az őszi meccsen, a Tiszavirág Sportuszodában remek játékkal 13–8-ra nyertünk ellenük. Mindent elmond a bajnokiról, hogy igazi csapatként küzdöttünk, a 13 gólt hét játékosunk szerezte. Ez a csapategység vezetett győzelemre, és ez lehet most is a siker kulcsa. Voltak betegeink, jó hír, hogy Sánta Dániel már a kerettel edz, egyre jobb állapotban van.

Az UVSE jelenleg 13 ponttal a 11. helyen áll, mi a nyolcadik helyet foglaljuk el és 19 pontunk van.

Klubunk gőzerővel készül a tavaszi Zue-napra, amely március 25-én (szombat) lesz a Tiszavirág Sportuszodában. Szeretnénk egy felejthetetlen napot szervezni. Lesz BABY-forduló, 17 órakor pedig a Pécs ellen vívunk rangadót. A meccs között pedig sok-sok program színesíti a napot, így érdemes lesz majd ellátogatni hozzánk.