TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Szombaton a Vasas vendégei leszünk

 
21 okt 2022

Szombaton 18 órakor az E.ON OB I. 3. fordulójában a Vasas vendégei leszünk.

Jön a harmadik meccsünk a 2022-2023-as szezonban az E.ON OB I-es bajnokságban. Az OSC után ismét idegenben, a főrávosban vendégeskedünk. Szombaton 18 órakor a jó erőkből álló Vasas lesz az ellenfelünk.

Az angyalföldiek remek rajtot vettek, eddig mindkét találkozójukat megnyerték. Előbb idegenben 20-6-ra verték az újonc KSI-t, majd hazai medencében 14-8-ra a Miskolcot. Jelenleg a negyedik helyen állnak a bajnokságban, míg csapatunk, a Szegedi VE a kilencedik a tabellán.

A Vasas nem lesz ismeretlen ellenfél számunkra, hiszen a nyári felkészülési időszakban edzőmeccset is játszottunk ellenük, együtt, közösen készültünk a bajnoki rajtra.

Kardos Alexander és Kürti Dominik bajlódik sérüléssel, így kérdéses a játékuk, a többiek szerencsére rendben vannak. Csütörtök a pihenésről szólt, péntek délelőtt kondival nyitottunk, majd a Tiszavirág Sportuszodában gyakoroltunk. Úszás, majd labdás gyakorlatok játszották a főszerepet. Szombat délelőtt is lesz átmozgatásunk, majd kora délután irány Budapest, jön a harmadik meccsünk az első osztályban.

A bajnokság állása: 1. FTC 6, 2. OSC 6, 3. Honvéd 6, 4. Vasas 6, 5. Szolnok 4, 6. PVSK 3, 7. Kaposvár 2, 8. UVSE 1, 9. Szegedi VE 1, 10. Eger 1, 11. BVSC 0, 12. Szentes 0, 13. Miskolc 0, 14. KSI 0 pont.