Férfi csapatunk kedden este megkezdi szereplését az E.ON Férfi OB I. Vízilabda Bajnokság 5. helyéért zajló párharcban, ellenfelünk a Vasas Plaket lesz. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó helyosztó első felvonását Budapesten, a Komjádi Béla Sportuszodában rendezik, ahol a mieink komoly kihívás elé néznek, ugyanakkor kellő önbizalommal érkezhetnek a fővárosba, miután nagy csatában harcolták ki a helyosztós szereplést.
A Vasas az idény egyik legerősebb csapata, ugyanakkor jól emlékezhetünk arra, hogy a bajnokság alapszakaszában Szegeden már megmutattuk: abszolút van keresnivalónk ellenük. A novemberi összecsapáson végig partiban voltunk a fővárosiakkal, sőt hosszú periódusokon át mi diktáltuk a tempót. A 11–12-es vereség után is joggal érezhettük, hogy nüanszokon múlt a bravúr, hiszen szervezett védekezéssel, nagy szívvel és bátor támadójátékkal komoly nyomás alá helyeztük a Vasast.
A mostani párharc azonban már egészen más kávéház: itt nincs javítási lehetőség egy-egy megingás után, hiszen minden mérkőzésnek óriási jelentősége lesz az ötödik hely sorsát illetően. Az első találkozó különösen kulcsfontosságú lehet, hiszen egy idegenbeli siker rögtön lélektani előnyt jelentene a szegediek számára a folytatásra nézve. A fiúk az OSC elleni sikeres helyosztós párharcból érkeznek, ami önmagában is komoly lendületet adhat a csapatnak.
A Vasas otthonában fegyelmezett védekezésre, pontos emberelőny-kihasználásra és higgadt játékra lesz szükség, ha szeretnénk meglepni a házigazdát. Az biztos, hogy küzdésből ezúttal sem lesz hiány – ezt a csapat egész szezonban újra és újra bizonyította. Egy ilyen párharcban minden labda, minden blokk, minden védés számít.
A cél világos: minél jobb helyezéssel zárni a szezont, és ehhez az első lépést kedden este Budapesten kell megtenni.
⚔️ Vasas Plaket – SZVE Goodwill Pharma Fortacell
E.ON Férfi OB I. Bajnokság
Play-off I. – Az 5. helyért – 1. forduló
Komjádi Béla Sportuszoda, Budapest
2026. május 19. (kedd), 19:00
Hajrá, SZVE Goodwill Pharma Fortacell!