TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Megyei rangadó Szegeden: fölényes győzelem a hajrában

 
28 febr 2026

 

Magabiztos negyedik negyed, tizenhét gól hazai oldalon a Szentes ellen

Szombat délután igazi Csongrád-Csanád vármegyei rangadót rendeztek a Tiszavirág Sportuszodában, ahol a SZVE Goodwill Pharma Fortacell a METALCOM Szentes együttesét fogadta az E.ON Férfi OB I. 13. fordulójában. A szegedi csapat végül magabiztos, 17–10-es győzelmet aratott, ám a találkozó első felében még kifejezetten kiélezett küzdelmet láthatott a hazai közönség.

I. negyed (4–3):
A mérkőzés elején a Szentes szerezte meg a vezetést, de a szegedi válasz sem maradt el: Sánta, majd Gólya akciógóljával hamar fordult az állás. A negyed során sok volt a kiállítás, mindkét oldalon jöttek az emberelőnyök, ezekből a Szeged valamivel hatékonyabban gazdálkodott. Nyíri és Gólya fórgóljaival sikerült kétgólos előnyt kialakítani, ám a vendégek az utolsó másodpercekben még visszajöttek egy találatra.

II. negyed (3–1):
A második játékrész már egyértelműen a hazai védekezésről szólt. Danka és a blokkoló mezőny több fontos szentesi lövést is hatástalanított, miközben elöl Spitz és Kürti Dominik pontos emberelőnyös találatai növelték az előnyt. A Szentes csak büntetőből tudott betalálni, így a félidőre 7–4-es szegedi vezetéssel vonultak a csapatok.

III. negyed (3–3):
A fordulás után a vendégek próbáltak kapaszkodni, és többször is felzárkóztak három gólra, ám minden szentesi találatra érkezett a szegedi válasz. Spitz akciógólja, majd Kürti Dominik büntetője és Pörge látványos akciógólja stabilan tartotta a különbséget. A negyed végére ugyan nem nőtt tovább az előny, de a játék képe alapján a Szeged kézben tartotta a mérkőzést.

IV. negyed (7–3):
Az utolsó nyolc percben végleg eldőlt a rangadó. Pető, Kürti Dominik és Bóbis góljaival gyorsan ellépett a hazai csapat, miközben a védekezés továbbra is fegyelmezett maradt. A hajrában Gólya és Papp emberelőnyös találatai tették fel a pontot az i-re, így a Szeged fölényes, hétgólos különbséggel zárta a találkozót. A 17–10-es győzelem hűen tükrözi a második félidőben látott szegedi fölényt és hatékony emberelőnyös játékot.

A mérkőzés végén külön örömre is volt oka a hazai közönségnek: élete első OB I-es mérkőzését játszotta a Szegedi Vízipóló Suli mindössze tizenöt éves játékosa, Papp László, aki nemcsak bemutatkozott az élvonalban, hanem rögtön meg is szerezte első OB I-es gólját. Szép pillanat volt ez a klub és az utánpótlás számára egyaránt. Gratulálunk neki, és további sok sikert kívánunk!

A győzelemmel a SZVE Goodwill Pharma Fortacell fontos pontokat tartott otthon, és önbizalommal telve folytathatja a bajnoki küzdelmeket a felsőházban.

SZVE Goodwill Pharma Fortacell – METALCOM Szentes 17-10 (4-3,3-1,3-3,7-3)

E.ON Férfi OB I. Bajnokság, Alapszakasz 13. forduló
Tiszavirág uszoda, Szeged
2026. február 28. 17:00
Játékvezetők: ifj. Kenéz György, Kollár György.

SZVE Goodwill Pharma Fortacell: Danka – Sánta 1, Pörge 1, Pető 2, Bóbis 1, Horváth V., Kürti 3.
Csere: Gyovai (kapus), Doroszlai, Spitz 4, Gólya 3, Kasza, Nyíri 1, Papp 1.
Edző: Kiss Csaba.

METALCOM Szentes: Grieszbacher – Ashanin 4, Tóth 1, Szatmári 2, Bozó, Horváth Á. 1, Hajdu.
Csere: Pászti (kapus), Takács, Makán, Varga, Pellei, Kürti-Szabó 1, Kiss 1.
Edző: Somogyi Balázs.

Gól-Emberelőnyből: 6/15 ill. 3/12.
Gól-Büntetődobásból: 3/3 ill. 3/3.
Kipontozódott: Horváth V., Doroszlai ill., Hajdu.
Kiállítva végleg cserével: Horváth Ákos.

 

Hajrá, SZVE Goodwill Pharma Fortacell!