TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Magabiztos győzelem a Nagyvárad ellen

 
06 febr 2013

Csapatunk szoros első félidő után magabiztos győzelmet aratott a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső sportuszodában a romániai Nagyvárad ellen. A csoportmeccsekből számunkra egy forduló van hátra, ha Berlinben nyerünk a Spandau ellen, akkor az élen végzünk.

A-Híd Szeged VE-Nagyvárad 17-8

Mérkőzés

Vincze Balázs: – Az első két negyed szoros eredményét a hibás védekezés hozta, ami a harmadik negyedre magas színvonalú lett. Nagyon szép munkát mutattak be a fiúk hátul, ami a kapusunk dolgát is könnyebbé tette, valamint a kontrajátékost is segítette. Nehéz meccsre számítottunk, mivel tudtuk, hogy van különbség a két együttes között, bár nem olyan nagy, mint a gólkülönbség.

Tóth László: – A harmadik negyedben már nem tudtuk a Szeged sebességét tartani. Zsinórban nyolc gólt kaptunk, a negyedik után már lelkileg sem tudtunk felállni. Nehéz ilyen iramú mérkőzésre készülni a román bajnokságban, a játéksaim nincsenek hozzászokva a Bajnokok Ligája tempóhoz.