TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Lejátszottuk az első edzőmeccset

 
14 aug 2019

A keddi rekkenő hőség után szerda délelőtt hűvös, esős idő fogadta csapatunkat a felkészülési időszak első edzőmeccsén. Ellenfelünk a szintén OB I-es Szombathely volt. Mi az A csoportban szerepelünk majd, a vasiak pedig a B-ben.

Az első negyed után 3-3- volt az állás, 0-2-ről fordítottunk 3-2-re. A félidőben 7-5 volt ide, majd négy negyed után 14-9-et mutatott az eredményjelző. Az ötödik nyolc percben a Szeged Vízipóló Suli több fiatal játékosa is szerepet kapott, ekkor már nem számoltuk a gólokat.

Elsőre mindenképpen hasznos volt a meccs, kijöttek a hibák, amelyeket javítani kell. Mindenki örült, hogy végre játszhatott, mert kemény öt héten vagyunk eddig túl.

Pénteken 10 órakor ismét edzőmeccset vívunk, ekkor az újszegedi sportuszodában a Miskolc csapatát fogadjuk.