Véget ért a 2022-2023-as szezon. A Zue.hu Szegedi VE a kilencedik helyen végzett a bajnokságban. Az utánpótlásban a KomplexLabor SZVPS ificsapata ért el szép sikert, negyedik lett a bajnokságban. A nyár komoly változásokat hoz klubunk életében, a felnőttek kerete átalakul, míg a női vonal is hozzánk kerül, így alkotunk majd egy nagy szegedi vízilabdacsaládot. Klubunk csapatmenedzserével, az ifik mesterével, Juhász Zsolttal beszélgettünk.
– Kezdjük a felnőttekkel a beszélgetést! Hogyan értékeled a kilencedik helyet?
– Több volt a csapatban, jobb eredményre számítottam, de voltak olyan meccseink, amiket nem hoztunk, pontokat vesztettünk, így nem sikerült a célt teljesíteni, a nyolc közé jutást. Csalódott vagyok, mert a tavalyi hetedik hely megismételhető lett volna. De ez már a múlt, lezártuk, nyilván sok-sok tanulságot levontunk belőle, amit a következő szezonban hasznosítani tudunk majd. Mindenképpen pozitívum, hogy sikerült többször megmozgatni a szegedi vízilabda barátokat, nemegyszer nálunk voltak a fordulóban a legtöbben a nézőtéren. A Szolnok elleni hazai siker felejthetetlen marad, ilyenből kell több, és akkor minden meccsen sok-sok nézőnk lesz.
– Mi volt a legnagyobb pozitívuma az idénynek?
– Az, hogy ismét több saját nevelésű játékosunk kapott szerepet. Többen pedig meghatározó szerepet töltöttek be. Évekkel ezelőtt fogalmaztuk azt meg, hogy a keretben legyen minél több szegedi vízilabdás. Ez a 2022-2023-as idényben is megvalósult, ez a legnagyobb pozitívum. Nekünk ez a jövőnk, az a kiváló utánpótlásbázis, amit az SZVPS biztosít.
– Az ifikkel a negyedik helyen végeztetek az országos bajnokságon. Elégedett voltál a szerepléssel?
– Ez egy szép eredmény, hiszen a mi keretünk volt a legfiatalabb a nyolcas döntőn. A bajnok serdülők kerete alkotta a csapatot, mindenképpen nagyot léptünk előre, az idősebbek között is megmutattuk, hogy tehetséges játékosok alkotják a keretet. Dolgoznunk kell tovább keményen, mert bombaerős a mezőny, de nekünk az a legfontosabb, hogy a játékosaink fejlődése töretlen legyen.
– Térjünk rá az új szezonra! Komoly változások lesznek a klub életében!
– Így igaz, hiszen július 1-től felnőtt és utánpótlás szinten is egy irányítás alá kerül a szegedi férfi és női póló. Már hetek óta tart az egyeztetés, a keretek kialakítása. Amint sikerül mindenkivel megállapodnunk, akkor azt egyből hivatalosan is bejelentjük. Szeretnénk a női vonalon is sikeres utánpótlásbázist kialakítani, olyat, amit az SZVPS képvisel, hatalmas potenciál van a női vízilabdában is, biztos vagyok benne, hogy nevelünk szegedi tehetséget, akik végül a felnőttek között kaphatnak szerepet.
– Van egy jó hírünk a szegedi vízilabdatábornak, hiszen a nyáron sem maradnak komoly rendezvény nélkül!
– Így igaz! Július 20-tól 23-ig az újszegedi sportuszodában U15-ös válogatott tornát rendez az SZVPS és a Magyar Vízilabda-szövetség. Ismét rangos esemény házigazdái leszünk, ami fontos nekünk, fontos a magyar vízilabdának. Többször bizonyítottuk már, hogy komoly igény van az ilyen eseményre, jó időben, nyáron, nyitott uszodában lehet szurkolni majd a magyar csapatnak.
– Lakatos Soma még a mi játékosunk, így neki és a magyar nemzeti U20-as csapatnak jelenleg is szurkolhatunk.
– Soma egy jó példát mutatott minden szegedi fiatalnak. Egy követendő példát. Azt amit ő a munkába beletett, azt követni kell, mert az eredményre vezet. A szorgalom, az alázat, a hit, az mindig eredményre vezet. Soma ezt képviselte, és mellette még a tanulásban is jeleskedett. Nekünk valójában ez az életpályamodellünk. Szeretnénk ha ezt minél többen követnék. Az pedig külön büszkeség, hogy az U20-as válogatottnak meghatározó játékosa, bízom benne, hogy ez a remek korosztály komoly eredményt ér el az Európa-bajnokságon. Az is öröm volt, hogy Leinweber Olivér végig dolgozta a felkészülést, ő még fiatal, de már figyelnek rá is.
– Mit üzensz a szegedi vízilabdabarátoknak?
– Köszönjük, hogy ismét egyre többen jönnek el hozzánk, rengeteg támogatást kapunk tőlük, jó látni, hogy fiatalok is ott vannak a lelátón. Tisztában vagyunk vele, hogy ha sikeresek vagyunk, győzelmeket aratunk, akkor még többen lesznek velünk. Szeretnék mindenkinek jó nyarat, jó pihenést kívánni!