TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Itthon a csapat, kedden edzőmeccs a Kragujevac ellen

 
10 márc 2013

Csapatunk szombat este 9-6-ra nyert a francia bajnok Montpellier otthonában, a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában. A visszavágót március 20-án (szerda) 18 órakor rendezik majd Hódmezővásárhelyen. Az A-Híd Szeged VE vasárnap 16 órakor érkezett meg a Liszt Ferenc reptérre.

? Sokáig nem játszottunk jól, hiába vezettünk mindig 1-2 góllal, a hazai csapat rendre egyenlített. Nem úgy pólóztunk, ahogy szerettem volna, és a francia bajnok magyar légiósa, Jászberényi Gábor is jól védett. A végjáték azonban mindenképpen biztató volt, ekkor már nem hagytunk esélyt a hazaiaknak, olyan előnyt szereztünk, amely mindenképpen megnyugtató ? kezdte a szombat esti meccs értékelését Vincze Balázs, az A-Híd Szeged VE vezetőedzője.

? Egy olyan védekezést mutattunk be, amely hatékony volt, és támadásban is határozottak voltunk. Közel kerültünk a továbbjutáshoz, azonban nem szabad félvállról vennünk a visszavágót sem. Hosszú sorozaton vagyunk túl, és ebből a menetelésből jól jöttünk ki, fontos győzelmeket szereztünk. Nem mindig játszottunk jól, de a lényeg, hogy a rangadókat hoztuk.

? Hétfő este már edzünk. Kedd délelőtt és délután pedig a LEN-kupa-döntős szerb Kragujevac ellen kétkapuzunk. Egy újabb kemény felkészülést kezdünk el a fiúkkal, hiszen még a magyar bajnokságban és a nemzetközi porondon is komoly meccsek várnak ránk ? fejezte be az értékelést Vincze Balázs.