
A papírforma ezúttal sem borult, sőt: női csapatunk már az első percektől kezdve egyértelművé tette, hogy Tatabányán is a három pont megszerzése a cél. A mérkőzés elején Mihály Kinga büntetőből szerzett vezetést, majd gyorsan érkezett az emberelőnyös gól is, így hamar kétgólos előnybe kerültünk. Bár a hazaiak próbáltak kapaszkodni, Felkai Sára akciógóljaival és újabb találataival végig kézben tartottuk a negyedet, amelyet 4–2-es szegedi vezetéssel zártunk.
A második negyedben még inkább kijött a két csapat közti különbség. Stabil védekezésünknek és sorozatos labdaszerzéseinknek köszönhetően a Tatabánya hosszú perceken keresztül nem talált kapuba, miközben támadásban egyre hatékonyabbak lettünk. Cuk Elena, Baksa Borbála és Felkai Sára is eredményes volt, az emberelőnyös helyzeteket pedig jól használtuk ki, így a nagyszünetre megnyugtató, 8–2-es előnnyel vonulhattunk.
A harmadik játékrészben végleg eldőlt a mérkőzés. Mihály Kinga és Felkai Sára vezérletével tovább növeltük a különbséget, a megúszásokból és akciókból szerzett gólok mellett a büntetőinket is hibátlanul értékesítettük. Védekezésben is fegyelmezettek maradtunk, több fontos blokk és labdaszerzés segítette a csapatot, így a negyed végére már tízgólos fölényben voltunk (14–3).
Az utolsó nyolc percben sem vettünk vissza a tempóból. Továbbra is jól használtuk ki helyzeteinket, centerből és akcióból is születtek találatok, miközben a hazaiak csak ritkán tudtak betalálni. A végére így egyértelmű, 20–5-ös szegedi győzelem született, amely hűen tükrözi a mérkőzés képét. Csapatunk végig koncentráltan, szervezetten és hatékonyan játszott, külön kiemelendő az emberelőnyök jó kihasználása (4/6) és a hibátlan büntetőzés (4/4).
⚔️ Tatabánya Womens Water Polo – SZVE Goodwill Pharma Fortacell 5-20 (2-4,0-4,1-6,2-6)
Női Alsóházi Bajnokság 6. Forduló
Tatabányai Sportuszoda
2026. április 4. 14:00
Játékvezetők: Varga Csenge, Fábry József.
Tatabánya Womens Water Polo: Sárközi – Zantleitner H. 1, Perjési K. 1, Zink, Orbán, Tordai 2, Pelle.
Csere: Katona (kapus), Cser, Gruber, Blága, Bedő 1, Perjési L., Bolla.
Vezetőedző: Zantleitner Krisztina.
SZVE Goodwill Pharma Fortacell: Varga – Baksa 3, Felkai 6, Bocskay, Mihály 5, Bódi 2, Botka.
Csere: Gyöngyösi (kapus), Cuk M. 2, Bocskay, Cuk E. 1,Pádár 1, Németh, Sándor.
Vezetőedző: Kerekes Csaba.
Gól-Emberelőnyből: 2/11 ill. 4/6.
Gól-Büntetődobásból: 0/0 ill. 4/4.