Talán azt várni lehetett, hogy a nyáron komoly légiósokat (az amerikai Alex Bowen világliga-második volt az USA-val tavaly, míg a montenegrói Sasa Misic 2013-ban világbajnoki második helyet ért el) igazoló Miskolcot nem biztos, hogy legyőzi a ContiTech Szeged Diapolo idegenben, de a hazai siker mértéke meglephette a hozzáértőket.
Éppen a 23 éves Bowen volt az, aki az első negyedben góljaival és gólpasszaival a hátán vitte a hazaiakat, majd a harmadik játékrész elején nagyon ellépett a Miskolc (11–3), amelyben játszott és gólt is szerzett a volt szentesi edző, Lukács Dénes mindkét fia, Ábel Benedek és Dénes Dorián is. Ekkor jött Manhercz Krisztián, ő tartotta a lelket a szegediekben, és a négyperces kiállítás (Hornyák) miatti szegedi előny alatt, a zárás előtt maradt még egy apró remény (12–8). Ez azonban hamar szertefoszlott, hiszen a Miskolc megrázta magát, és végül nem várt különbséggel nyert (17–11).
Varga Péter: – Ilyen fegyelmezetlenül nem lehet játszani. Ha a megbeszélteket nem tudjuk megvalósítani, nem erre a szintre valók vagyunk.
Miskolc–Contitech Szeged Diapolo 17–11 (5–2, 2–1, 5–4, 5–4)
Férfi vízilabda E.ON OB I, középszakasz, felsőház, 4. forduló. Miskolc, Kemény Dénes Sportuszoda, 250 néző. Vezette: Kovács Cs., Berki.
Miskolc: CSOMA (15 védés) – Vadovics 1, BOWEN 3, Jakab 2, MISIC 5, Milicsics 2, Halek 1. Csere: Hornyák 1, Szabó R., Lukács D. 1, Lukács Á. 1, Miklós, Szedmák. Vezetőedző: Sike József.
ContiTech Szeged Diapolo: Meixner (11 védés) – Sánta 2, Pellei F., Sedlmayer, Kiss Cs. 1, Manhercz K. 5, Nagy M. Csere: Vukicsevics, Basara 1, Manhercz Á. 2, Illés, Palotás. Vezetőedző: Varga Péter.
Gól – emberelőnyből: 11/6, ill. 12/8.
Ötméteresből: 1/0, ill 2/2.