Csütörtök délelőtt hosszú idő után újból meccset játszottunk. Népes szegedi tábor előtt a Szentessel vívtunk itthon edzőmérkőzést.
– Jó volt, remek érzés volt a medencében látni a játékosokat, végre a parton állhattam, szóval visszatért az élet – kezdte a Szentes elleni csütörtök délelőtti edzőmeccs értékelését vezetőedzőnk, Szabó Zoltán. – Köszönet jár a szurkolóknak, hiszen közel 100 szimpatizánsunk kíváncsi volt ránk. Ez nagy szó, mert nagyon fontos a drukkereink támogatása. Olyan volt ez a meccs, amilyennek ebben az időszakban lennie kellett. Akadtak hibák természetesen, de amit kértem, abból nagyon sokat visszakaptam. Nem vagyunk, és nem is kell csúcsformában lennünk, ez még nem az az időszak. Komoly terhelést kaptak a fiúk, de jó volt megtörni a monotonságot. Tizenhatan kaptak szerepet, Zsigri Bence és Lakatos Soma sérülés miatt hiányzott, de a többiek szerencsére rendben vannak. Péntek délelőtt edzünk, a hétvégéjük szabad lesz a srácoknak. A jövő héten két edzőmeccset vívunk, szerdán a fővárosban a Honvéd ellen, majd péntek 10.30-kor az újszegedi sportuszodában a Miskolcot fogadjuk. Bízom benne, hogy akkor is sokan kíváncsiak lesznek ránk, nagyon jó érzés nézők előtt vízilabdázni.