Hétfőn kora délelőtt már a Tiszavirág Sportuszodában gyülekezett a keretünk, véget ért a pihenő, elkezdtük 2022-ben a munkát. Jól és gyorsan teltek az ünnepek, mindenki kipihenten érkezett vissza. Jó hír, hogy Boros Tamás is egyre jobb állapotban van, így ő is csatlakozott a csapathoz. Gyapjas Brendon és Bóbis Botond hiányzott, mindketten az Universiadé-válogatottal készülnek.
Máris komoly erőpróba vár ránk. Szombaton, azaz január 8-án már bajnokit játszunk az E.ON OB I-ben. A remek erőkből álló OSC Újbuda vendégei leszünk. A célunk nem más, mint minél szorosabb meccset játszani, élesben gyakorolni, hiszen amit sikerül jól csinálni ellenük, az egy-egy fontosabb meccsen is sikerül majd. Január egyelőre az idegenbeli találkozókról szól majd, hiszen január 15-én a Szolnok vendégei leszünk, majd jön a megyei derbi, a Szentes elleni idegenbeli rangadó.