Szombaton (január 26.) 18.30-kor 2019-ben először csatázunk az OB I/B-s férfi vízilabda-bajnokságban, a 11. fordulóban. Hazai környezetben a BVSC-t fogadjuk. Rangadó vár ránk, a listavezető vendégeskedik nálunk. Van miért visszavágnunk, egyetlen vereségünket a bajnokságban a fővárosiak ellen szenvedtük el.
A BVSC-nek 10 forduló után 28 pontja van, nekünk, azaz a Szegedi Férfi Vízilabdacsapatnak pedig 27. Egy győzelemmel az élre állnánk, ez a célunk, hogy átvegyük a bajnokságban a vezetést.
Az elmúlt héten Szegeden készültünk. A héten viszont edzőtáborba vonulunk. Szerbiába, Újvidékre utazunk, ahol hétfőtől készülünk. Mindennap lesz kondiedzés, mellette a taktikai elemek csiszolása, illetve több edzőmeccs a Vojvodina ellen szerepel a programunkban.
Egészen csütörtök délelőttig leszünk a vajdasági városban. Szerencsére mindenki rendben van, így Csányi László vezetőedző a legerősebb kerettel készülhet.
Pénteken már az újszegedi sportuszodában tréningezünk, szombaton pedig jön a rangadó, amelyen minden szurkolónkra nagy szükségünk lesz.
A drukkerek ingyen nézhetik meg a meccset.