Nem borult a papírforma, így az esélyes Szolnok magabiztosan, 13-5-re nyert ellenünk a szombati bajnokin.
Két hiányzónk volt a meccsen, Sánta Dániel és Kürti Dominik sérülés miatt nem tudott játszani, így tartalékosan vettük fel a küzdelmet a remek Szolnok ellen. Gyorsan, az első negyedben a tudtunkra adta a hazai csapat, hogy komolyan veszi a meccset, így 3-0-ra léptek el.
A második negyedben 4-0-nál törte meg a gólcsendünket Farkas Kristóf. A harmadik nyolc percben bátran és eredményesen támadtuk, három gólt – sorrendben: Kiss Csaba, Baj Marcell, Lakatos Soma – is szereztünk. Az utolsó negyed első gólja is a miénk volt, Palotás Gergely talált az egykori szegedi, Nagy Viktor kapujába. Erre volt még válasza a Szolnoknak, így 13-5 lett a végeredmény.
Legközelebb október 21-én (szerda) 19.30-kor az OSC otthonában szállunk harcba az E.ON OB I-ben.
SZOLNOKI DÓZSA–SZEGEDI VE 13–5 (3–0, 4–1, 5–3, 1–1)
E.ON férfi vízilabda OB I, 10. forduló, Szolnok, Vízilabda Aréna, 200 néző. Vezette: Csanádi Zsolt, Pintér János
SZOLNOK: Nagy V. – Koranrik 4, Nagy Á., Drasovics 3, Pijetlovics 3, Filipovics 3, Szeghalmi. Csere: Angyal, Dőry, Schmölcz, Koltay, Melkuhn, Kovács M. Edző: Zsivko Gocics.
SZEGED: Molnár D. – Palotás 1, Boros T., Tóth Gy., Baj 1, Horváth Zs. Somlai Csere: Kiss Cs. 1, Szporny, Börcsök, Lakatos S. 1, Mekkel, Farkas K. 1. Edző: Szabó Zoltán.
Gól – emberelőnyből: 7/6, ill. 10/3
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0
Zsivko Gocics: – Sok időnk nincs edzeni, mivel hetek
óta szerda-szombat ritmusban játszunk, és közben erőnléti tréningeket
végzünk. Ennek ellenére nem lehet panaszom a fiúkra, hiszen beleadtak
mindent a mérkőzésen. Végül biztosan nyertünk a becsülettel küzdő
szegedi csapat ellen.
Szabó Zoltán: – Túlnyomó részt
azt csinálták a fiúk, amit kértem tőlük. Négy-öt gólt elkerülhettünk
volna jobb koncentrációval. Jelen helyzetben ennyi a különbség a két
együttes között.
További eredmények: OSC-Vasas 8-8, PVSK-KSI SE 18-13, UVSE-BVSC 10-13, Eger- FTC 14-16, Tatabánya-Miskolc 8-14.
A bajnokság állása: 1. Szolnok (8 mérkőzésből) 24 pont, 2. FTC (7) 21, 3. Vasas (7) 16, 4. Eger (9) 16, 5. UVSE (9) 16, 6. PVSK (9) 14, 7. BVSC (7) 13, 8. Honvéd SE (5) 9, 9. OSC 7, 10. Miskolc (4) 6, 11. Szentes (4) 4, 12. Szeged (6) 4, 13. Debrecen (7) 1, 14. Kaposvár (2) 0, 15. KSI SE (8), 16. Tatabánya (8) 0 pont.