TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Tisza-parti derbi szombaton – kettős meccs Szegeden

 
19 jan 2023

Szombat 16.30-kor a férfi vízilabda E.ON OB I 10. fordulójában a Szolnoki Dózsa együttesét fogadjuk a Tiszavirág Sportuszodában. Tisza-parti derbi következik.

Ez a párharc egyedülálló Magyarországon. Két város, amely ugyanazon folyó partján helyezkedik el. Szeged és Szolnok a Tisza mellett található. Két város, két OB I-es férficsapat. Jön tehát szombat 16.30-kor a Tisza-parti derbi.

Itthon, a Tiszavirág Sportuszodában fogadjuk a Dózsát. A héten visszatérhettünk az otthonunkba, így újból Szegeden tréningezünk. Szerda este 9–9-es döntetlent játszottunk a Miskolc otthonában. Közel voltunk ahhoz, hogy megszerezzük 2023-ban az első győzelmünket. Az biztos, hogy szombaton Kiss Csaba vezetőedző nem ülhet a kispadra, mert piros lapot kapott, és Horváth Zsombor sem játszhat, mert őt is kiállították a meccs hajrájában. Barna Tamás lesz a vezetőedzőnk helyettese, Horváth helyett viszont nem lehet mást nevezni, őt be kell írni a jegyzőkönyvbe.

Ezerrel készülünk. Már csütörtök délelőtt edzünk, mert szeretnénk jó és eredményes játékkal előrukkolni. A Szolnok remek csapat, komoly változáson ment keresztül a nyáron, egy fiatal, tehetséges edző, Hangay Zoltán vette át a csapat irányítását. A Szolnok szerdán hazai medencében 12–6-ra verte a Szentest, előtte 16–9-re nyert a Pécs otthonában, így remek formában érkeznek hozzánk.

Nagy szükségünk lesz a szurkolóinkra. Annak érdekében, hogy még többen legyenek a lelátón, mindent megteszünk.

Aki nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezik, ingyen nézheti meg a meccset.
Az OTP Bank-PICK Szeged bérlettel rendelkező szurkolói ugyancsak ingyen jöhetnek buzdítani bennünket.

Kettős meccs lesz szombaton. 18 órakor a PICK Arénában található Ludányi Márton sportcsarnokban a Naturtex-SZTE-Szedeák a Fehérvár csapatát fogadja a kosárlabda NB I/A csoportban. Az a Szedeák-szurkoló, aki csapata mezében, pólójában, vagy éppen sálban érkezik hozzánk, szintén ingyen jöhet a vízilabdameccsre.