Az már a meccs előtt kiderült, hogy nem sok esélyünk lesz a Szolnok ellen, hiszen keretünkből többen megbetegedtek, így tartalékosan, fiatalokkal vettük fel a küzdelmet a Dózsa ellen.
A hazaiak pedig nem kegyelmeztek, a tinicsapat ellen is hajtottak, így magabiztos, 21-5-ös győzelmet arattak ellenünk.
Szolnoki Dózsa–Szegedi VE 21–5 (4–1, 6–1, 4–1, 7–2)
E.ON férfi vízilabda OB I, Szolnok, 100 néző. Vezette: Füzesi, Ercse.
Szolnok: Gárdonyi – Nagy Ádám 2, Jansik D. 2, Angyal 2, Gbadamassi, Kovács Gergő 1, Zovic 1. Csere: Bányai (kapus), Konarik 3, Szeghalmi 2, Schmölcz 1, Pető A. 2, Milakovic 2, Teleki 3. Edző: Zsivko Gocics
Szeged: Molnár D. – Hajdu A. 2, Tóth Gy. Vékony, Kasza, Lakatos S. 2, Pörge 1. Csere: Leinweber, Varga M., Báthory, Gedra, Tanács, Horváth Zs. Edző: Kiss Csaba
Gól – emberelőnyből: 9/7, ill. 8/2.
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1.
Kipontozódott: Báthory (30. p.)
Zsivko Gocics: – Tudtuk, hogy tartalékos lesz a szegedi csapat, ennek ellenére nem becsültük le őket, komolyan vettük a mérkőzést. Elégedett vagyok a fiúk játékával és a hozzáállásával.
Kiss Csaba: – Betegségek miatt mindössze négy felnőttjátékossal és kilenc utánpótláskorú, köztük serdülő játékosokkal érkeztünk Szolnokra. Amit lehetett, megtettek a srácok, nem érheti őket szemrehányás. Reméljük, hogy a hiányzóink hamarosan visszatérnek, és jobb lesz a tavaszi folytatás.