TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Szorossá tettük a meccset

 
18 márc 2018

Remekül kezdtünk, pillanatok alatt megléptünk 2-0-ra a Kaposvár ellen, sőt 3-1 is volt a javunkra. Összekapta magát a Somogy megyei alakulat, előbb egyenlített, majd az első negyed után már 6-3-ra vezetett. A második nyolc percben rengeteget hibáztunk támadásban, amit a vendégek könyörtelenül büntettek, így 11-4-re vezettek.

A harmadik és negyedik negyed remekül sikerült. Bátran támadtunk, remek gólokat szereztünk, amit tapssal értékelt a lelkes szurkolótáborunk. Visszajöttünk a meccsbe, látótávolságon belülre került az ellenfelünk. Arra nem volt esélyünk, hogy egyenlítsünk, viszont a végén szorossá tettük a meccset a jóval esélyesebb Kaposvár ellen.

A ContiTech Szeged március 24-én (szombat) 17 órakor az AVUS Szombathely vendége lesz.

Barna Tamás: – Jól kezdtünk, de amikor elment az ellenfél, remekül jöttünk vissza a mérkőzésbe, több részsikerrel, mint amit az eddigi találkozókon elkönyvelhettünk. Örülök, hogy mindez annak ellenére sikerült, hogy három hiányzónk volt, majd egy játékosunk még a meccs elején megsérült.


ContiTech Szeged–Kaposvár 11–15 (3–6, 1–5, 4–2, 3–2)

Férfi vízilabda OB I, középszakasz, alsóház, 5. forduló. Szeged, újszegedi sportuszoda, 100 néző. Vezette: Vogel, Marjay.
ContiTech Szeged: Leposa (2 védés) – Baróthy, BERKI 1, KORBÁN 3, BÖRCSÖK 3, Fodor 1, Farkas 1. Csere: Zatykó, Sikter, Mekkel, Irmes 2, Molnár, Vidovics. Megbízott edző: Barna Tamás.
Kaposvár: Nemes (9 védés) – Kovács 2, Nikola 2, Dobos, TÓTH 3, VINDISCH 3, Juhász-Szelei 1. Csere: Lukács 1, Palotás 1, Pataki, SÁNTAVY 2, Németh. Vezetőedző: Berta József.
Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 9/6.
Ötméteresből: –, ill. 2/2.
Kipontozódott: Baróthy.