Szombaton 17 órakor utolsó alapszakaszbeli meccsünket vívjuk az E.ON OB I-es bajnokságban. A Tiszavirág Sportuszodában a BVSC-Zugló együttesét fogadjuk.
Veled! Veletek! Minden megmozgatunk azért, hogy új nézőcsúcsot érjünk szombaton kora este. Aki jegyet vásárol a BVSC-Zugló elleni hazai E.ON OB I-es meccsre, az egy szendvicset kap a meccs után ajándékba. A BBQ Suncity és klubunk jóvoltából vendégelhetünk meg benneteket. A lefújást követően a fenti büfénél a csapat tagjaival is találkozhattok, fotót készíthettek, beszélgethettek a fiúkkal. Ott lesz velünk a háromszoros olimpikon, Magyarország legeredményesebb férfi súlyemelője, Nagy Péter is, aki eljön nekünk szurkolni.
Bízunk benne, hogy ti is készítitek a hangotokat, mert a buzdításra nagy szükségünk lesz. Szeretnénk győzelemmel búcsúzni az alapszakasztól. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a BVSC remek csapat, jelenleg az ötödik helyen áll a bajnokságban, mi a hetedikek vagyunk. Idegenben remekül kezdünk, sokáig vezettünk, a félidőben még döntetlen volt az eredmény, végül a fővárosiak 14-7-re nyertek ellenünk.
Keményen készültünk a héten. Szerdán edzőmeccset játszottunk a Szentessel, csütörtökön és pénteken két edzés szerepel a programunkban. Voltak betegeink, de már ők is elkezdtek mozogni, bízva abban, hogy teljes kerettel tudjuk majd felvenni a küzdelmet.
Igazi vízilabda ünnepre készülünk. Meghívtuk a Szegedi Vízipóló Suli tagjait, a szülőket, aki szintén ott lesznek a lelátón. Már csak pár nap és jön a meccs, amelyre nagy szeretettel várunk benneteket, mert nagyon kellettek!