TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Szombaton Tatabányán játszunk bajnokit

 
05 febr 2016

Szombaton 16 órakor az E.ON OB I A csoportjában, a 11. fordulóban a Tatabánya otthonában játszunk bajnoki meccset.

A ContiTech Szeged Diapolo csütörtök délután érkezett haza Olaszországból, majd este a Napfényfürdő Aquapolisban regenerációs edzésen vett részt. Nem lehet sokáig lazítani, hiszen a Tatbánya elleni magyar bajnoki után február 10-én (szerda) 18 órakor Hódmezővásárhelyen csatázunk az Európa Kupa elődöntőjének a visszavágóján az olasz Brescia ellen. Az első meccsen 9-8-ra kaptunk ki, így egy gólt kellene ledolgoznunk a döntőbe jutáshoz.

Előtte azonban jön egy magyar bajnoki, ami mindenképpen önbizalmat adhat a visszavágóra, hiszen egy győzelem mindig jót tesz a lelkeknek. Ellenfelünk az A csoportban a nyolcadik helyen áll, eddig 10 meccsen egyetlen győzelmet arattak, 3 pontot gyűjtöttek. Mi 10 meccsen 5 győzelmet és 5 vereséget könyvelhettünk el, jelenleg 15 ponttal a negyedikek vagyunk. Éppen azért fontos a 3 pont megszerzése, mert egy esetleges sikerrel visszaelőznénk azt a 17 pontos BVSC-t, amely a Szolnok ellen csatázik, és most még a harmadik.

Az Eger ellen megszereztük 100. bajnoki gólunkat az A csoportban, Manhercz Krisztián volt a jubiláns találat szerzője. Szerencsére mindenki egészséges, így a legerősebb csapattal megyünk Tatabányára, után pedig következik február 10-én az ÉV MECCSE!