TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Szombaton a Szolnok ellen kezdünk 2017-ben

 
12 jan 2017
Csapatunk gőzerővel készül a bajnoki rajtra. Szombaton 16 órakor a bajnoki címvédő Szolnok otthonában szerepelünk az E.ON OB I-ben. A hét elején Pécsett edzőtáboroztunk.

Varga Péter vezetőedző nyilatkozott honlapunknak:

– Hasznos volt a pécsi túra, három napot voltunk a Baranya megyei székhelyen, négy edzőmeccset játszottunk. Az eredményt nem számoltuk, hiszen mindkét csapat taktikai variációkat gyakorolt. Molnár Dávidot műteni kell, kapusunknak sérve van, így ő nem volt velünk. Szombaton a Szolnok ellen az ificsapatból kerül be egy kapus a keretbe. Sajnos, Milos Vukicsevics beteg, ő sem volt Pécsett, és bizonytalan, hogy tud-e játszani a bajnok ellen. Gyógyszeres kúrán van, nem edzett velünk. A pécsi edzőtábor után csütörtök a pihenésről szólt, pénteken taktikai értekezlettel indul a tréning, kielemezzük az ellenfelünk játékát. Szeretnénk sokáig pariban lenni, megnehezíteni a Dózsa játékát, bízom benne, hogy mindenki a legjobb tudását tudja majd nyújtani.

Csapatunk január 21-én (szombat) 18 órakor az OSC-t fogadja az újszegedi sportuszodában, ez lesz 2017-ben az első hazai bajnokink.