TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Szombaton itthon játszunk! Mindenkire nagy szükségünk lesz!

 
17 jan 2017

Szombaton 18 órakor 2017-ben először játszik hazai medencében, az újszegedi sportuszodában a ContiTech Szeged Diapolo férfi vízilabdacsapata.

Varga Péter együttes a remek erőkből álló OSC-t fogadja az E.ON OB I alapszakaszában. Még négy meccs van hátra, és ez a négy találkozó nagyon fontos a Szeged számára. Az A csoportot jelenleg 27 ponttal a Szolnok vezeti, második az OSC 25-el, harmadik a Vasas 19-el, míg a Szeged a negyedik 16-al.

Szóval a Szegednek fontos lenne egy bravúr, hogy visszajöjjön a remény arra, hogy a harmadik helyen zárja az alapszakaszt.

Szolnokon jól játszott a csapat, pedig a két légiós, Basara és Vukicsevics hiányzott. Lehet építeni az idegenbeli OSC elleni meccsre is, akkor 11-11 lett az eredmény, úgy, hogy a ContiTech állt közelebb a győzelemhez.

A hét sporteseményén fontos szerepet tölthetnek majd be a szurkolók is, akikre nagy szüksége lesz a Tisza-parti csapatnak.