Szombaton 16 órakor a Miskolc együttesét fogadjuk a férfi vízilabda OB I-ben. Szurkolóink ingyen nézhetik meg a meccset.
Vége a hosszú szünetnek, szombaton beindul végre a nagyüzem, újból az E.ON OB I-ben szállunk harcba a bajnoki pontokért. A Miskolc együttesét fogadjuk az újszegedi sportuszodában.
A sikeres budapesti vízilabda Európa-bajnokság után, amelyen a férfiak elsők, a nők a harmadikok lettek ismét az első osztályú küzdelmekre koncentrál mindenki.
Szombati ellenfelünk a csoportban a harmadik helyen áll, több remek játékos szerepel a keretében, így ők a meccs esélyesei. Idegenben 16-8-ra szenvedtünk vereséget, minden negyed szorosan alakult.
Szerencsére minden rendben volt a felkészülés alatt, több edzőmeccset is játszottunk, csütörtökön tartottuk a főpróbát, ekkor a Szentes ellen kétkapuztunk.
Teljes a keretünk, bízunk benne, hogy népes szurkolótábor buzdít majd bennünket, minden hangra, minden tapsra nagy szükségünk lesz.