TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Szombaton 11 órakor a Szolnokot fogadjuk

 
06 febr 2015

Szombaton 11 órakor a Tiszavirág Szeged Diapolo együttese a Szolnok csapatát fogadja az újszegedi sportuszodában. Az E.ON OB I 17. fordulójában csatázunk a listavezetővel. A Szolnok 15-szer nyert, egyetlen döntetlen játszott, így veretlen a bajnokságban. Csapatunk jelenleg a hatodik helyen áll, nyolc győzelem, és hét vereség a mutatónk, 24 pontunk van. A meccs esélyes természetesen a vendégegyüttes, amelynek a soraiban két egykori játékosunk, Nagy Viktor és Tóth Márton szerepel.

– Lukas Seman a szlovák válogatottnál tartózkodik a hétvégén, és ugyan halaszthattunk volna a Szolnok ellen, de zsúfolt a program, és jelen állapotban van akkora különbség a két csapat között, hogy ezen nem múlhat. Nyílt sisakos küzdelemre szeretnénk kényszeríteni az éllovast ugyanúgy, mint náluk. Kapaszkodjunk, lihegjünk a nyakukon, és nem baj, ha szoros meccsen nyerünk. Nyilván a realitás más, de előre nem tartjuk fel a kezünket – nyilatkozta mesterünk, Varga Péter.

Jó hír, hogy Manhercz Krisztián ismét meghívott kapott a magyar válogatottban, így fiatal játéksounk harcba szállhat majd a budapesti Volvo-kupán.