TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Szabó Zoltán lesz csapatunk új edzője

 
13 jún 2019

Új edző, Szabó Zoltán irányítja a 2019-2020-as szezonban az újból OB I-ben szerepelő Szegedi Férfi Vízilabdacsapat munkáját. Az egykori BEK-győztes játékos Csányi Lászlót váltja a kispadon.

– Sikerült megegyeznünk Szabó Zoltánnal, klubunk saját nevelésű játékosával, hogy egy évre vállalja el a szakmai munkát. Dolgozott már másodedzőként a csapat mellett, illetve a felnőtt válogatottnál is segített. Barna Tamás lesz a másodedző, illetve a visszatérő Kiss Csaba is nagy segítsége lesz a szakmai stábnak. A cél, hogy harcoljuk ki a biztos bennmaradást – nyilatkozta klubunk ügyvezetője, dr. Molnár Tamás.

– Segíteni érkezem, a civil munkám mellem végzem majd a szakmai feladatokat egy olyan edzői csapattal, amellyel remélem, sikerül teljesíteni a célunkat, és meghosszabbítjuk az OB I-es tagságunkat. Izgalommal várom a feladatot, július 15-én bele is vágunk a munkába, elkezdjük a felkészülést az új szezonra. Egy évet dolgoztam már a szegedi csapat mellett, és Almatiban a világkupa döntőn Benedek Tibor segítője is voltam. Hat évet töltöttem a Szegedi Vízipóló Sulinál. Tudom, nem könnyű az edzők élete, de dolgozni, tenni szeretnék a szegedi vízilabdáért, egy évre vállaltam a munkát. Remélem, hogy egy harcos csapatot sikerül majd összeraknunk. Persze, hogy van bennem izgalom, hiszen nevelőklubom munkáját irányítom majd, az általam nagyon tisztelt elődeimnek kell megfelelni – nyilatkozta Szabó Zoltán, csapatunk új edzője.