TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Sajtótájékoztatóval melegítettünk a Corso Caféban!

 
22 febr 2013

Csapatunk remek győzelmet aratott a Szolnok ellen, és továbbra is veretlenül vezeti a Vodafone OB I-et. Szombaton 11 órakor – a nézők ingyen nézhetik meg (!) – az újszegedi sportuszodában a BVSC-t fogadjuk, majd hétfőn Berlinbe repülünk, szerdán 19.30-kor a Bajnokok Ligájában a Spandau ellen csatázunk. Nem áll meg az élet ezután sem, hiszen a Vasas ellen (március 4.) ellen idegenben mérkőzünk, majd március 6-án fogadjuk a Honvédot.

– Ha az eddigi időszakot vesszük, akkor azt mondom, hogy a várakozásnak megfelelően tudjuk hozni azt teljesítményt, amit megszoktak tőlünk a szurkolók. Aminek nagyon örülök, hogy sikerült egy kemény három hetes időszakot belesűríteni az időszakba. Voltak fontos meccseink, a Nagyvárad, a Debrecen és a Szolnok elleni, és mindhármon magabiztosan tudtuk nyerni. Fontos lesz a jövő heti Spandau elleni jövő heti szerdai BL-meccs, mert fontos, hogy az első helyen végezzünk – nyilatkozta a csapat vezetőedzője, Vincze Balázs.

– Nagyon jól ez a három hetes felkészülés, olyan volt, mint egy nyári felkészülés. Egyéni erő- és gyorsaságfejlesztésre sok időt fordítottunk, és nem kellett tartani a meccsek miatt, hogy ez rossz lesz. Sokkal jobban érzem magam, mint az elmúlt években, erősebb vagyok. Ilyen lehetőségünk eddig nem volt, ebből profitálhatunk, olyan, mintha egy teljesen új szezont indítottunk el. Szolnok? Szerencsések voltunk a harmadik negyedben, ehhez kellett az első két negyed is, ami nagyon kemény volt. Jól felkészültünk a rangadóra, 10 napunk volt erre, és minden pici részletre odatudtunk figyelni, elemezni, és sokat tudtunk gyakorolni, és ez döntő volt – nyilatkozta a Corso Caféban Joseph Kayes.

– Egy-egy ilyen rangadó leharcol, de abban az időszakban, amikor kevesebben voltunk, akkor a vízbe is bemegyek a srácokhoz, teniszezek, kondizom, úszom, szóval én is megpróbálom magam karbantartani. Amikor nehéz meccsek következnek, akkor kellenek az energiák – vette át a szót Vincze Balázs.

– Jó ötletnek bizonyult, hogy kisebb csapatok ellen szombat délelőtt játszunk, hiszen nem várt népes szurkolótábor jön el rendszeresen. Már hétfőn elutazunk Berlinbe, Március 9. és 20. a BL-ben a következő időpontja. Február 28-án Luxemburgban sorsolnak majd, ha első helyen végzünk, akkor egy csoport negyedik csapatot kapunk. Éppen ezért lesz fontos a berlini meccs – nyilatkozta Juhász György, technikai igazgató.

Meccseink:
Február 23. (szombat), 11 óra: A-Híd Szeged VE-BVSC
Február  27. (szerda), 19.30: Spandau-A-Híd Szeged VE
Március 4. (hétfő), 18.30: Vasas-A-Híd Szeged VE
Március 6. (szerda), 19 óra: A-Híd Szeged VE-Honvéd