TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Pénteken kezdünk Splitben

 
15 okt 2015

Ráfér már a Szeged Diapolo csapatára pár nap pihenő, de szerda reggel 7 órakor nem ezért kelt útra Horvátországba: a férfi vízilabda Európa Kupa második selejtező tornájára utazott Splitbe. Emlékezhetünk: az első körben egyedül a házigazda Ferencvárostól kaptak ki Manherczék, így csoportmásodikként jutottak tovább. Akkor öt nap alatt hat mérkőzést kellett letudniuk, de az e heti kvalifikáción „csak” három meccs vár a srácokra.
Péntek és szombat este két helyi csapat, a Mornar és a Jadran lesz az ellenfél, vasárnap délelőtt pedig az első körhöz hasonlóan egy újabb nápolyi csapat, a Canottieri Napoli.
– Egyetlen fontos dolgon kell javítanunk, a támadójátékunknak bátrabbnak kell lennie! Ha ez így lesz, akkor biztató hétvége elé nézünk – ezt már Varga Péter vezetőedző nyilatkozta a nemzetközi megmérettetés kapcsán, még a Szolnok ellen 6–13-ra elvesztett OB I-es találkozó után. Azt már mi tesszük hozzá, hogy ha olyan lesz a Szeged védekezése, mint a bajnoki címvédő ellen néhány periódusban, és Meixner Marcell is tartja jó formáját, akkor nem kell aggódni a folytatás kiharcolását illetően – ami persze most nehezebb falat lesz.
A csoportból két csapat jut tovább, utána csatlakozik a mezőnyhöz a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőjét elveszítő négy együttes is.

 A Szeged Diapolo spliti programja, Európa Kupa, 2. kvalifikációs kör, péntek, 19 óra: Szeged Diapolo–Mornar Split (horvát), szombat, 20.30: Jadran Split (horvát)–Szeged Diapolo, vasárnap, 10.30: Szeged Diapolo–Canottieri Napoli (olasz).