TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Oda a veretlenség, kikaptunk Belgrádban

 
09 jan 2013

Partizan Beograd (szerb)-A-Híd Szeged VE 8-6 

 

Szerdán este Belgrádban, a Partizan otthonában kezdte az évet az A-Híd Szeged VE férfi vízilabdacsapata. Bömbölt a Partizan indulója a meccs előtt, látványos volt a bemutatás is. A hazaiakat fűtötte a bizonyítási vágy, hiszen a Vincze-csapat zsinórban háromszor is megverte őket, mindháromszor a BL-ben. Szépen megtelt a lelátó, a hazaiak Mandics révén szereztek vezetést. Szerencsére jól zárt a szegedi védelem, így nem tudott meglépni a hazai csapat. Török az első szegedi kapura lövésből egyenlített, így 1?1-gyel zárult az első nyolc perc. Partizan-góllal indult a második negyed. Ezután robbantottak a Vincze-legények, zsinórban három gólt szereztek. Baksa remekelt, a védelem jól zárt, sokat blokkoltak a vendégek, míg támadásban is hatékony lett a Szeged. Török villogott, előbb kiosztott egy remek asszisztot Szivósnak ? előtte Kiss Csaba okos gólja is fontos volt ?, majd előnyből talált Szoro kapujába, így 4?2 volt a vendégeknek a félidőben.

Továbbra is kézben tartotta a mérkőzés irányítását az A-Híd. A Partizan a negyedik előnyét értékesítette először, ez is sok mindent elárult a vendégek védekezéséről. A harmadik nyolc perc után egy gól megmaradt a szegedi előnyből, 5?4. Úgy tűnt, hogy nem lehet gond, Szivós harmadik dugója után még 6?4 volt ide. Az utolsó öt percben azonban feltámadt a Partizan, előbb egyenlített, majd fordított. Innen nem volt visszaút, nem volt már esély az egyenlítésre sem, sőt a hajrában a Belgrád bebiztosította a győzelmét.

Vincze Balázs: ? Három és fél negyeden át kiválóan játszottunk az időponthoz képest. Kontrolláltuk a támadásokat, védekezésben pedig jól zártunk, ennek megfelelően a két csapat közötti különbséget realizáltuk. Sajnos a végjátékban elkövettünk néhány olyan hibát, amely végzetes volt. Két-három méterről, illetve lefordulásból kaptunk gólokat, amit addig ki tudtunk zárni a játékukból. Nem a kevés lőtt gól a vereség fő oka, hanem hogy öt perc alatt kaptunk annyi találatot, mint előtte 27 perc alatt.

 

Jegyzőkönyv