Szerda este Egerben rendezték meg a Vodafone férfi vízilabda OB I csúcsrangadóját, a ZF-Eger-A-Híd Szeged VE összecsapást. Hiába vezetett a második negyedben 3-2-re a Vincze-csapat, a hazai együttes végül magabiztos, 11-8-as győzelmet aratott.
Gór-Nagy nagy bombája ébresztette fel az egri drukkereket, majd 2-0-ra lépett el a ZF-Eger. A védekezéssel nem volt gond a szegedi oldalon, azonban a támadások befejezésével gondok akadtak. Legtöbbször kapura sem tudtak lőni a vendégek. Szivós Márton törte meg a csendet, és ez erőt adott a társaknak. 0-2-ről 3-2-re fordított a Szeged. Baksa is jól védett, így mindenki azt gondolta, hogy megnyugodtak a Vincze-tanítványok. Nem ezt történt. Három szegedi gólra, három egri volt a válasz, így félidőben már a Gerendás-fiúknál volt ismét az előny, sőt, két gólra növelték a vezetésüket, 5-3.
A rémálom folytatódott. A három egri gólt újabb kettő követte, így pillanatok alatt 7-3 lett. Hihetetlen pontatlan volt a listavezető, sok-sok könnyű labdát elszórt a támadásban. Szerencsére volt erő a Szegedben, sikerült három gólra felzárkózni a harmadik negyedben, de így is nagy volt a ZF előnye. A pontatlanság a negyedik negyedre is jellemző volt, ami eddig nem sokat fordult elő, több támadást nem tudott befejezni a szegedi együttes. Volt szíve a vendég együttesnek, Juhász Zsolt zseniális ejtése után 9-7-re jött fel az A-Híd. Ekkor még 3 és fél perc volt hátra. A hazaiak viszont könyörtelenül használták ki az előnyöket, amiket rendesen megkaptak a játékvezetőktől, így a végén semmi sem veszélyeztette a hazai győzelmet.
Közel egy év után kapott ki a Szeged, egy parádés sorozatot produkált a Vincze-csapat, amely most Egerben megszakadt. Veszve nincs semmi, hiszen a rájátszás még ezután kezdődik. Egy biztos, hogy szerda esti egri meccs rengeteg tanulsággal szolgál, ebből kell tanulni, hiszen az A-Híd Szeged VE célja továbbra is, hogy bajnoki döntőt vívjon.