Hétfőn kezdtük el a munkát, a felkészülést a Vodafone OB I 2014-2015-ös szezonjára. Az első két edzéssel nyitottunk, másnap egy foglalkozás szerepelt a programban.
– Még szombaton is edzünk, délelőtt tartok egy foglalkozást a fiúknak. Eddig minden úgy alakul, ahogyan elterveztük. Jól és lelkesen dolgoznak a srácok. Szerdán játszottunk egymás között, és egy 30 perces kis edzőmeccs is szerepelt a műsoron, az SZVPS ificsapatával két kapuztunk. Sokat kondizunk, úszunk, éppen ezért akartam megtörni egy kicsit a monotonságot. Rossz hír, hogy elmarad a miskolci torna, de nem maradunk meccs nélkül. Az FTC és a BVSC elleni játszunk majd edzőmeccset. Jövő héten szerdán (augusztus 13-án) Szentesen szállunk vízbe, és játszunk a Valdor ellen. Jelenleg 10 játékos készül a kerettel, augusztus 11-én a horvát világbajnok Aljosa Kunac is csatlakozik a kerethez, és Hulmann Kristóf is csatasorba áll – nyilatkozta Varga Péter, a Szeged VE vezetőedzője.