TAO információ TIPP Mix PRO Tetrapak Auto bérbeadás 1% SZJA
 

„Nincsenek véletlenek” – A szegedi pólós, Török Béla a letargiából is erőt merített

 
02 May 2013

Csonka Zsolt írása:

Két méter magas, feltűnő jelenség – mondta egy közös ismerősünk, mikor megkérdeztem tőle, miről ismerhetem majd meg első találkozásunkkor a válogatott vízilabdázót, Török Bélát. Nem sokat tévedett, a szegedi kiválóság 205 centiméter magas és 115 kilogramm, így a beszélgetésünk helyszínéül választott kávézó ablakán át hamar kiszúrtam. A 23 éves játékos, akinek édesapja a 80-as évek szegedi vízilabdájának meghatározó alakja, egyben válogatott játékos volt, egy határozott kézfogást követően készségesen válaszolt a kérdéseimre.

 – Csodálkoznék, ha azt mondaná, hogy a tatamin, vagy a kosárpalánk alatt indult a sportpályafutása. Mikor tanult meg úszni?

– Olyan kicsi lehettem, hogy már nem is emlékszem rá. A családban alapvető dolog, hogy mindenki tud úszni. Apám és nagybátyám is vízilabdázott, így adva volt a vizes közeg. Ennek ellenére soha nem erőltették, hogy pólózzak, mégis megtetszett a dolog.

– Édesapja a pólós karrier befejezése után ügyvédként helyezkedett el. Önt mennyire érdekli a jog?

-Vannak dolgok, amik jobban érdekelnek. Ha majd később esetleg vállalkozást indítanék, szeretném a saját ügyeimet magam intézni. Ezért preferálnék valami marketinghez köthető tudományt.

– Említette, hogy otthon nem erőltették a vízilabdát, Ön mégis ezt választotta. Milyen mértékben támogatják?

-Kiskoromban teljesen szabadon választhattam, a lényeg az volt, hogy sportoljak valamit. Van egy öcsém és egy húgom is. Előbbi 17 éves, és ő is vízilabdázik. Mindene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen a sportágban, de igazából nem ez számít. A lényeg, hogy mindig szorítunk egymás sikeréért. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek magas elvárások, hiszen vagy rendesen csinálunk valamit, vagy sehogy.

– Tehetségének vagy a szorgalmának köszönheti, hogy 16 évesen az OB1-ben, majd 19 évesen a válogatottban is bemutatkozhatott?

-A tehetség egy adottság, amelyből nagyképűség nélkül állíthatom, hogy kijutott nekem. Az egész azonban semmit nem ér, ha nincs mögötte munka. Vegyük példaként az amerikaiakat, akik rettentően jól úsznak, jól lőnek, taktikailag is felkészültek, mégis van valami apróság, ami általában a magyarok, vagy a volt jugoszláv tagállamok egyike felé billenti a mérleg nyelvét velük szemben.

– Hogyan fogadták a többszörös olimpiai bajnokok a válogatottban? Tartottak esetleg beavatási szertartást?

– Ezek régebben voltak jellemzőek, ma már inkább csak legendák, persze egy kis süteményt vinnem kellett nekik. Tradíciók még mindig léteznek, újra és újra kitalálunk valami feladatot az újaknak, illetve a névnapokat és szülinapokat is megünnepeljük. Azt gondolom, hogy sütit vinni a válogatottba mindig egy édes teher. Fantasztikus az ottani közeg, mindig örömmel megy a válogatottba az ember. Persze mindenki tudja, hogy senki sem véletlenül kerül oda. Roppant nyitott, mégis összetartó a társaság, érezni lehet a szeretet. Számomra nagy meglepetés volt, hogy a háromszoros olimpiai bajnokok milyen közvetlenek. Volt, hogy azon kaptam magam, hogy csak ámulok és bámulom a többieket, ahelyett, hogy tenném a dolgom.

– Benne volt a pakliban, hogy a Biros-féle generáció nem a képességeinek megfelelő eredménnyel tér haza Angliából?

– Világszenzáció lett volna, ha sorozatban negyedszer is nyernek. Kemény Dénesnek talán újítania kellett volna egy-két poszton, de nem szeretnék utólag okoskodni. Ez így alakult. Régebben, például az athéni olimpián még kétpólusú volt a vízilabda. Voltak a magyarok és a szerbek. Ez mára megváltozott, komolyan számolni kell a montenegróiakkal, horvátokkal, olaszokkal, spanyolokkal és az amerikaiakkal is.

– Vannak riválisok bőven, mégis sokak szerint a magyar válogatott számára a második hely kudarc az aktuális világeseményen. Osztja ezt a véleményt?

– Ez így van, én ebbe születtem bele. Ha olimpiát nem nyertél, akkor még semmit. Nincs is másik olyan sportág, ahol ennyi olimpiai bajnokunk lenne. Erre a sportágra tényleg az jellemző, hogy a második hely kudarc. Ez főleg az 1997-től 2008-ig tartó időszaknak köszönhető, amikor mindent megnyertek a srácok. Magasak az elvárások, de ez nem baj, ennek ösztönöznie kell minket.

– Egy pólós életébe 3 maximum 4 olimpia fér bele. Az Ön esetében az első doppingvétség miatt elúszott. Mit érzett, amikor megtudta, hogy nem lehet ott Londonban?

– Képtelenség elmondani, hogy mit éreztem, nincsenek rá szavak. Csak az tudott vigasztalni, hogy lesz még esélyem olimpián indulni, utólag pedig az, hogy nem egy aranyéremről maradtam le.

– Dacossá vagy letargikussá tett a büntetés?

– Az elején önmarcangolásba kezdtem, haragban voltam a világgal, nem akartam vízilabdázni se. Utólag mindenki baromi okos volt. Jöttek a „mindenttudók”, holott én is éreztem, hogy mit rontottam el. Két hétig nem is mentem emberek közé. Aztán megpróbáltam pozitívan kijönni az egészből, rettentő kemény edzésbe fogtam. Édesapám segítségével sikerült kikecmeregni a gödörből.

– Csapattársai kiálltak Ön mellett?

– Persze, segítettek, viszont a mai napig zrikálnak vele. Annak azért örülök, hogy nem az jött le az egészből, hogy biztosan szándékosan doppingoltam, vagy valami ilyesmi. Néhány kivételtől eltekintve mindenki megértette, hogy ez csak egy figyelmetlenség volt a részemről. Minden úgy történt, ahogy az újságok megírták.

– Jogosnak vagy túl szigorúnak találta a vízhajtó szedése miatti eltiltást?

– Akkor szigorúnak találtam, hiszen úgy nézett ki, hogy sikerül elintézni maximum 3 hónapos eltiltással, hogy a bajnokságba ne nyúljon bele és a válogatottal tarthassak. Ehhez képest mikor meghallottam az ítéletet, köpni-nyelni nem tudtam. Édesapámnak a pillanat hevében csitítgatnia kellett, mert elképzelhető, hogy olyat mondtam volna, aminek hatására két évvel megtoldják az eltiltást. A bizottság egyébként azt mondta, hogy a lehető legkisebb mértékű büntetést szabták ki rám.

– A szankciót követően bombaformában tért vissza. Nagyszerűen védekezik, döntő fontosságú gólokat lő. Nyilvánvaló, hogy nem a szaunában töltötte eltiltását.

– Három hónap nagyon kemény munka várt rám. Gyakorlatilag a nulláról kellett fölépíteni magamat, ami hála Istennek sikerült. Pont úgy alakult, hogy a visszatérésem másnapján játszottuk a Magyar Kupa elődöntőjét. Fogalmam se volt, hogy mire számíthatok ennyi kihagyás után, nagyon hiányzott a meccsrutin. Próbáltam hiba nélkül játszani és segíteni a többieket. A vége meseszerűen alakult, az utolsó dobásom befelé pattant a kapufáról, ezzel megnyertük a meccset. Meggyőződésem, hogy véletlenek nincsenek. Ahogyan az eltiltásom, úgy ez sem lehetett véletlen.

– Nemrégiben a nemzeti csapat élén Kemény Dénest, Benedek Tibor váltotta. Számított a bizalmára a hosszú kihagyás után?

– Mikor kiderült az eltiltásom, Benedek Tibor írt nekem egy levelet, ami nagyon sokat segített abban, hogy lábra tudjak állni. Kinevezése után jelezte, hogy fontos tagja lehetek a válogatottnak.

– Készen van már ez a nemzeti együttes?

– Késznek semmiféleképpen sem nevezném még. Alakulgatunk, a kapitány is próbálgatja az embereket. Vannak eredmények, amelyek bizakodásra adnak okot, például a világbajnok olaszokat meg tudtuk verni kint egy fantasztikus hangulatú meccsen. Sok munka vár még ránk, de jó irányba haladunk. Pont ott tartunk, ahol tartanunk kell.

– Miben különbözik a régi és az új kapitány munkamódszere?

– Benedek Tiborral rengeteget videózunk, sokkal többet taktikázunk, mint korábban. Csak ezt követően állunk neki átültetni mindezt a medencébe. Erőnlétileg is oda kell tenni magunkat, mindenki bizonyítani akar. Az új mester nagy előnye a türelem. Nem várja el, hogy minden azonnal sikerüljön. Most egy teljesen új vonalon mozgunk, míg korábban szabadjára voltak engedve a dolgok, most szigorúbb keretek között dolgozunk. Ennek természetesen nem célja a játékosok zsenialitásának háttérbe szorítása, az adottságokat kihasználva igyekszünk új lehetőségeket teremteni.

– Az alakulófélben lévő válogatottal ellentétben az A-Híd Szeged már kész csapat. A rutinos edző mellett kiváló kapusok, minőségi légiósok és világklasszis magyar játékosok alkotják a keretet. Kell-e valamin változtatni, hogy még jobb legyen?

– Az összetételét tekintve nem lehetne sokkal jobb. Minden adott a sikerhez. Olyat vihetünk véghez, amire még nem volt példa Szegeden: meg tudjuk nyerni a bajnokságot és a BL Final Four-jába juthatunk. Ehhez Belgrádban nyernünk kell, méghozzá három góllal. Nehéz lesz háromezer fanatikus drukker előtt, de nem lehetetlen.

– Feldobja a bombasztikus hangulat?

– Imádom, amikor „káosz” van. Ezekért a meccsekért érdemes játszani, egy ünnep lesz a sportág számára. Ilyenkor derül ki, hogy az ember milyen játékos, mit tud és hogy milyen a szíve.

– Eddig is sok meccset játszottak, de a következő napokban indul be a nagyüzem. A mentális terhelésre fel lehet készülni?

– Vannak rá különböző technikák, volt már dolgom több sportpszichológussal is. A válogatottnál is van erre külön szakember. Általában nincs időnk szomorkodni vagy örömködni, csak a játékunkra koncentrálunk. A pszichológusok azt szokták mondani, hogy nem is kell az eredményjelzőre pillantani, csak tenni kell a dolgod. Nem számít az eredmény, 19:2-nél is azt kell csinálnod, mint amikor két góllal vezet az ellenfél.

– Meglepődve olvastam egyik nyilatkozatában, hogy a BL négyes döntőt elcserélné az OB1-es fináléra. Ennyire fontos a magyar bajnokság?

– Szerencsére nem kell választanunk, mindkettő meglehet. Végtelenül szomorú lennék, ha nem jutnánk az OB1 fináléjába.

– Az öltözőben téma a bajnoki arany?

– Addig még nagyon sok idő van, lépésről lépésre haladunk. Miután a Vasast megvertük Pesten és a Montpellier elleni BL-meccsre készültünk egy újságíró megkérdezte, hogy megnyerjük-e a BL-t. Neki is csak azt tudtam mondani, hogy várjon még ezzel.

– Hogyan érinti a csapatot, hogy a világ egyik legjobb együttesének nincs nemzetközi mérkőzések lejátszására alkalmas uszodája és ezért Hódmezővásárhelyre kényszerül?

– Ez egy áldatlan állapot, ám ennek ellenére nem fogunk hőbörögve menni az edzésekre. Hozzáteszem, hogy a szegedi uszoda sátrát már lebontották, így pedig remek környezetben készülhetünk. Itt a jó idő, a napsütésben többen jönnek ki az edzésre. Sajnos néha át kell járnunk Vásárhelyre, de nem olyan nagy a távolság. Ha én nem is, a gyerekem már bizonyára egy új medencében pancsolhat majd, és ezzel nem arra céloztam, hogy a közeljövőben gyereket szeretnék.

– A szerződése meddig köti Tisza-parti együtteshez?

– Idén lejár.

– Van olyan magyar csapat, amelyért elhagyná az együttest?

– Nem tudom, ez sok mindentől függ.

– És külföldi?

– Nem gondolom, hogy lenne most ilyen. Vannak olyan egyesületek, amelyekben szívesen játszanék, ezek közt van a Szeged is. Egyelőre nem foglalkozok a kérdéssel, nem ennek van itt az ideje.

– Az edzői véleményen kívül, kinek a tanácsait, kritikáit tartja fontosnak?

– Nyilván a csapatban kialakult egyféle hierarchia. A feletted állók véleményére mindig érdemes odafigyelni. Akkor működik jól egy csapat, ha meghallgatjuk a másikat. Az egymás iránti tisztelet a siker kulcsa. Tisztelem a társamat és ezért cserébe elvárom ugyanezt. A vízben más a helyzet. Ott ugyanazt kell tennem egy háromszoros olimpiai bajnok ellen, mint egy 17 éves fiatallal szemben.

– A szabadideje általában mivel telik?

– Igyekszem a barátaimmal és a barátnőmmel tölteni, lehetőleg a szabadban. Ilyenkor próbálom kizárni a vízilabdát. Ez könnyen megy, mert a barátaim zöme egyáltalán nem ért a sporthoz.

– Mennyire fér bele a bulizás?

– Annak is megvan a maga ideje, olykor el lehet menni egy kicsit lazulni. Nyilván nem elvárható egy 23 éves embertől hogy folyton otthon üljön. Akadnak azonban időszakok, amikor nem lehet. Most ilyen periódus köszönt be.

– Hogyan tudja egyeztetni a sportolást a magánélettel?

– Számomra nem jelent gondot, de a szeretteimnek annál inkább. A barátnőm is tudja, hogy nyáron csak keveset találkozhatunk. Edzés, edzés hátán, mikor hazaérek fáradt és nyűgös vagyok, sokszor csak aludni szeretnék. Nem jut mindenre idő, vagy nem akkor, amikor kéne. Mindezek ellenére nem kell sajnálni.

– Az elégedett emberek táborába tartozik, vagy van Önben valamilyen téren hiányérzet?

– Egyelőre nagyon sok téren van bennem. Elégedettnek nem mondanám magam, mivel nagyon üres még a vitrin.

– Honnan, miből merít energiát?

– Mindig találok valamit. Ha mérges vagyok, akkor a haragból, ha boldog vagyok, akkor a boldogságból. Nyilván az utóbbi egy sokkal nagyobb energia. Van, hogy a barátaim, csapattársaim, vagy a családom segítenek. Én is beszélek a csapattársaimmal, ha azt látom valakin, hogy gödörben van. Segítjük egymást.

– Van példaképe?

– Nem tudok egyetlen embert kiemelni. Rengeteg olyan játékossal játszottam együtt, akiktől át szeretnék venni egy-egy tulajdonságot, személyiségjegyet vagy mozdulatot. A kedvenc játékosom mindig Kásás Tamás volt, de Madaras Norbert, Molnár Tamás, Biros Péter, Varga Dániel, Varga Dénes, Kiss Gábor, Hosnyánszky Norbert mind-mind zseniális játékosok. Mindegyiknek van olyan sajátja, ami nem tanulható, de meg lehet próbálni átvenni tőlük ezt-azt. Pont Benedek Tibiről olvastam egy könyvet, amiben azt taglalták, hogy az ő balkezes lövésében a nagy elődök technikája is megjelenik. Ő Horkai Györgytől leste el azt, amit a Montreálból arannyal hazatérő klasszis Gyarmati Dezsőtől vett át. A magyar vízilabdában rengeteg példakép van, nem úgy, mint csapattársam, Joseph Kayes esetében. Új-Zélandon ő a vízilabdázás császára. Benedek Tibor, aki még pihenni is teljes erőbedobással szokott, képes volt túlzásba vinni az edzéseket, ettől lett a világ legjobbja. Irgalmatlan mennyiségű munkával és vasakarattal érte el ugyanazt, mint a született klasszis Kásás. Mind a ketten pótolhatatlanok.

– Nincs tetoválása. Van-e olyan esemény, aminek hatására felvarratna magára valamit?

– El szoktam játszani a gondolattal, hogy tetováltatok magamra, de aztán leteszek róla. Természetesen történhet olyasmi, aminek hatására biztosan megtenném. Mondjuk egy olimpiai bajnoki cím, vagy ha az élet más területét nézzük, egy gyermek születése.

– A gyermekáldást már másodszor említi.

– Úgy tűnhet, mintha e körül forogna az agyam, pedig nem így van. Bár kétségtelenül könnyebb összehozni, mint olimpiát nyerni…