TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Népes közönség előtt játszottunk szoros meccset

 
30 okt 2021

Remek hangulatban, népes szegedi szurkolótábor előtt játszottunk szoros meccset a Ferencváros ellen. A vendégek végül 12-8-ra nyertünk ellenünk.

Szegedi VE-FTC Telekom 8-12 (0-2, 3-3, 3-3, 2-4)
E.ON OB I, 5. forduló, Szeged, Tiszavirág Sportuszoda, 250 néző. Vezette: Kun, Kevi.
SZVE: Molnár D. – Kardos 1, Tóth Gy., Baj 2, Hajdu, Vékony, Lakatos 3. Csere: Gyapjas (kapus), Sánta 2, Rébeli Szabó, Mekkel, Horváth Zs., Pörge, Leinweber O. Vezetőedző: Kiss Csaba.
FTC: Szakonyi – Merkulov 3, Vámos 1, Ubovics 1, Vigvári 3, Jansik Sz. 3, Nyíri B. Csere: Fekete, Molnár, Damonte. Vezetőedző: Varga Zsolt.

Boros Tamás és Kürti Dominik sérülés miatt nem szerepelt a Ferencváros elleni hazai bajnokin, így több SZVPS-fiatal került be a keretünkbe. Jól kezdett a BL-ben is vitézkedő Fradi, pedig az első nagy lehetőség a miénk volt, azonban hiába került ziccerbe Hajdu Attila, nem tudott gólt szerezni, mert szabálytalankodtak vele szemben, azonban a játékvezetők sípja néma maradt. Az első negyedben a jól védő Molnár Dávid kapujába kétszer köszöntek be a vendégek, de nem volt semmi gond a játékunkkal, mert megvoltak a helyzeteink.

Parádésan indult a második nyolc perc. Baj Marci szépített, majd 1-3 után 3-3-ra egyenlítettünk. Ebben benne volt egy parádés Lakatos Soma gól is, fiatal játékosunk zseniális ejtéssel vette be a kaput.

A közönség élvezte a játékot, mi pedig harcoltunk, küzdöttünk. A harmadik negyedben 7-4-re lépett el az FTC, de előbb Lakatos Soma, majd Baj Marcell talált a kapuba. 6-7 állt a Tiszavirág eredményjelzőjén. Gyapjas Brendon is remekelt, így többször is jött a taps a lelátóról. A negyedik negyedben is megmaradt az erőnk, a fiatalok, Leinweber Olivér, Pörge Zsombor és Rébeli Szabó Benedek is sokat tett azért, hogy végül a Ferencváros csak négy találattal, 12-8-ra győzzön le bennünket.

Folytatás november 3-án idegenben, Debrecenben.

A bajnokság állása:

  1. FTC-Telekom5575–39+36 15
  2. Szolnoki Dózsa5571–35+36 15
  3. AHID-VasasPlaket54160–36+24 13
  4. OSC Újbuda4469–34+35 12
  5. Budapesti Honvéd SE531158–51+7 10
  6. BVSC-Zugló42245–37+8 6
  7. Tigra-ZF-Eger52363–65–2 6
  8. Szegedi VE52345–51–6 6
  9. PVSK-Mecsek Füszért42231–39–8 6
10. Kaposvári VK51448–65–17 3
11. PannErgy-Miskolc51441–61–20 3
12. Metalcom Szentes51443–78–35 3
13. Debreceni VSE4422–48–26 0
14. UVSE Hunguest Hotels5545–77–32 0