TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Nem mindennapi csatában nyertünk a Vasas ellen

 
14 máj 2013

A-Híd Szeged VE–Vasas 9–8 (1–3, 2–2, 1–1, 5–2)

Romics Roli boldogan tapsolt a meccs végén. A rákos kisbeteg kisfiú megígérte Molnár Tamásnak és Szivós Mártonnak, hogy ellátogat majd a csapat egyik meccsére. A két szegedi pólósklasszis a tavasszal látogatta meg és adta át a csapat pénzadományát a gyógyuláshoz a kisfiúnak. Roli ott állt a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Papesz mellett, és tapsolt. Őt is nagy taps köszöntötte, a hangosbemondó bemondta, hogy a csapat nagy drukkere.
A kisfiúnak sokáig nem volt öröme a bronzmeccsen, az A-Híd–Vasas összecsapáson, talán csak a nagy kedvenc, Molnár Tamás gólja volt, ami igazán megdobogtatta a szívét.
A Szeged vergődött, a Vasas játszott, és vezetett. Már 5–1-re is. Ekkor nem sokan gondolták, hogy feljön a víz alól az A-Híd. Még 8–6-nál sem, hiszen Joseph Kayes és Kiss Csaba a kiállítások miatt már a kapu mögött lubickált a medencében, mindketten kipontozódtak.
És ekkor Baksa László ziccereket védett. Ez hihetetlen lökést adott a teljesen maga alatt lévő Szegednek. Younger a „kígyótérről” szerzett gólt, majd Decker Ádám úgy húzta be a labdát a kapuba, hogy az a hálóig sem vánszorgott el. A kis Roli és a szurkolók ekkor már talpra ugrottak. Egy remek szegedi védekezés után az utolsó percben támadhatott a hazai csapat. Kézről kézre szállt a labda, Juhász a hosszú oldalon lévő világbajnokhoz, Aljosa Kunachoz passzolt, aki a rövid sarokra lőtte a labdát. Nem volt nagy bomba, de az addig remeklő Nagy Viktor bevédte. Ezt hazai oldalon senki sem bánta, ekkor már az 500 fős közönség ordított. Az utolsó támadás a Vasasé volt, ám kapura sem tudtak lőni, így az A-Híd Szeged az utolsó nyolc másodpercet a drukkerekkel számolta vissza hangosan, és megnyerte a két győzelemig tartó párharcot. Egyszer vezetett a Tisza-parti együttes a meccsen, a végén, a legjobbkor. Folytatás pénteken 19.30-kor idegenben.