TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Nagyszerű győzelem

 
15 febr 2015

A férfi vízilabda E.ON OB I-ben kulcsfontosságú győzelmet aratott a Tiszavirág Szeged Diapolo. Egy fordulatos mérkőzésen 11–10-es sikerrel vágott vissza a Kaposvárnak az őszi, idegenbeli vereségért.

Úgy indult az általunk is sokat emlegetett mérkőzés a Tiszavirág Szeged Diapolo és a Kaposvár között a férfi vízilabda OB I-ben, hogy ez sima lesz. Félidőig az az érzésünk volt, hogy a Szeged szépen lassan felőrli ellenfelét a gyorsan két gólt szerző Kiss Csaba vezetésével. Látszott, hogy a védekezést rengeteget gyakorolta a Varga-legénység, Meixnernek a kapuban nem is volt sok dolga. És azok a szegedi gólok! Melyikkel is kezdjük? Kunac például az egyik akciónál nem talált szabad társat, annyira keményen védekezett a Kaposvár. Gondolkodott, gondolkodott, majd fogta magát, és a szélről úgy vágta be a labdát a rövid felsőbe, hogy még a kapu felé sem nézett. Klasszismegoldás volt, de akkor mit mondjunk Manhercz Krisztián két akciógóljára? Az egyik egy olyan ejtésből jött össze, amit a szenvedő fél, az olimpiai bajnok Szécsi is csodálkozva követett. A másiknál egy rossz ívelés után úgy tűnt, hogy Szécsi megszerzi a labdát, de a válogatott tehetség egyszer csak kipöckölte a labdát a hálóőr kezéből – ezt a jelenetet sokan nem látták, mert épp legyintettek –, majd az üres kapuba vágta a játékszert.
Itt már tombolt a publikum, hiszen ezzel fordított a Szeged 9–8-ra. Hogy honnan? 5–8-ról, miután a Kaposvár 5–3-ról fordított. Ugyanis ott volt az a harmadik negyed, ami rémálmunkban se jöjjön elő újra: egy 5–0-s rohammal a Kaposvár pár perc alatt átvette az irányítást. A volt szegediek, Ágner Zoltán és Vindisch Ferenc sorra lőtték a gólokat, a vendégek hirtelen önbizalomtól duzzadtak, a szegedi arcokon pedig a tanácstalanság látszott.
Ebből a váratlan sorscsapásból állt fel a Szeged! Felvette a kesztyűt, hátsó alakzata újra remekelt, Sánta és Varga II. Zsolt sorra harcolta ki a büntetőket és kiállításokat, a többiek pedig köszönték szépen, éltek a lehetőségekkel. Kunac annyira érezte, hogy a társak lendületbe jöttek, hogy vissza sem úszott védekezni, és ebből jött az újabb vezető gól, majd Varga 54 másodperccel a vége előtt döntött.
A szezon meccse volt, mindenki sajnálhatja, aki kihagyta.
Varga Péter: – Volt tartása a csapatnak. Egy nagyon rossz harmadik negyed után talpra tudott állni.

Tiszavirág Szeged Diapolo–Kaposvár 11–10
(2–1, 3–2, 2–5, 4–2)

Férfi vízilabda E.ON OB I, alapszakasz, 15. forduló. Szeged, újszegedi sportuszoda, 150 néző. Vezette: Vojvoda, Horváth.
Tiszavirág Szeged Diapolo: Meixner (12 védés) – KISS CS. 2, KUNAC 2, MANHERCZ K. 3, VARGA II. ZS. 2, Palotás, Seman. Csere: Sánta, Zsigri, Török A., Manhercz Á. 1, Chilkó 1. Vezetőedző: Varga Péter.
Kaposvár: Szécsi (11 védés) – Kovács, Surányi, Prikidánovics, Berta 1, Vindisch 1, GROS 2. Csere: VIKALO 2, Sántavy, Parezanovics 2, Ágner 2, Jeremy. Vezetőedző: Fekete Szilveszter.
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 11/5.
Ötméteresből: 3/2, ill. –.
Kipontozódott: Sántavy, Kovács.