TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Nagy Viktor, Szivós Márton és Tóth Márton a keretben

 
28 jan 2014

Benedek Tibor, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya tizenkilenc fős keretet hirdetett ki kedden, amelyből kikerül a jövő hét végi Volvo Kupán vízbe szálló, illetve a február 4-i, görögök elleni világliga-mérkőzésen szereplő nemzeti együttes.

A jelöltek között 11-en vannak ott a tavaly nyáron, Barcelonában világbajnokságot nyert csapatból, amelyből ezúttal nem kapott meghívót Bátori Bence és Decker Ádám. Ugyanakkor több új embernek is lehetőséget ad a bizonyításra a szakvezető, aki például Angyal Dánielt és Erdélyi Balázst is meginvitálta a mostani összetartásra.

“Angyal Daninak mostanában nagyon tetszik a játéka, ezért kapott meghívást, Erdélyi Balázst pedig Amerikában hívtam fel, hogy haza tudna-e jönni erre a tíz napra, mert szeretném közelebbről is megnézni” – nyilatkozta a szövetség honlapjának, a www.mvlsz.hu-nak Benedek. “Most fejezte be az egyetemet, ha hazatér vagy Európában folytatja, akkor nem baj, ha egy ilyen hosszabb összetartás keretében fel tudom mérni, hol tart.”

A két hiányzó vb-aranyérmes esetében jelezte, Bátori Bence és a szegediek kedvence, Decker Ádám természetesen nem vált kegyvesztetté, a kapitány egyszerűen másokat is meg akar nézni. „Tizenkilenc ember már így is sok, húsz fölötti létszámmal nem lehet normálisan dolgozni, viszont nekem kellenek a benyomások más játékosokról is” – jelentette ki Benedek Tibor.

Ami a válogatott programját illeti, hétfő és szerda este kétkapuzás lesz az amerikaiakkal, kedden pedig felkészülési meccs ellenük a Komjádi uszodában. Csütörtökön utazik a társaság Szolnokra, ahol péntektől vasárnapig a Volvo Kupán csatázik Németország, Szerbia és az Egyesült Államok válogatottjával. Benedek Tibor ezután jelöli ki azt a tizenhárom embert, aki a következő kedden esedékes görögországi világligameccsen játszik.

A 19-es névsor: Decker Attila, Lévai Márton, Nagy Viktor (kapusok) Angyal Dániel, Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Kovács Gábor, Madaras Norbert, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Tóth Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő (mezőnyjátékosok).