Zue.hu Szegedi VE–Eger 9–8 (3–4, 4–1, 2–2, 0–1)
MOL női vízilabda OB I., 5. forduló. Szeged, Tiszavirág Sportuszoda, 50 néző. Vezette: Kevi, Ádám F.
Zue.hu Szegedi VE: Gyöngyösi – Szabó K. 2, Baksa B., Tátrai 1, Pádár B. 1, Botka, Gémes 4. Csere: Pap 1, Bocskay, Binder, Hasznos. Vezetőedző: Szabó Tamás.
Eger: Balogh – Szilágyi D. 2, Parkes 2, Eve, Lendvai N. 1, Bódi 1, Szellák 2. Csere: Torma (kapus), Sóti, Katona, Pogonyi. Vezetőedző: Sike József.
Gól – emberelőnyből: 4/1, ill. 13/3.
Ötméteresből: 2/2, ill. -.
Kipontozódott: Botka.
Micsoda szerda este lett. Kevesen gondolták, hogy az Eger elleni hazai meccsnek a végén mi ünnepelünk majd. Pedig így történt. Női csapatunk megszerezte első győzelmét a MOL OB I-ben a Zue.hu Szegedi VE. Nagy siker ez, az aktuális magyar bajnokot vertük meg 9-8-ra.
Jól kezdtünk, hiszen mi szereztünk vezetést, majd fordítottak a vendégek, de nem hagytuk magunkat lerázni, mindig sikerült egyenlítenünk, mégis az első nyolc perc után a Heves vármegyei együttes vezetett 5-4-re. És jött a második negyed. Erre biztos, hogy sokáig emlékezünk majd. Előbb egyenlítettünk, majd átvettük a vezetést, sőt meg is tudtunk lépni, a félidőben 7-5 volt a javunkra.
Nem volt egyszerű a második játékrész. Az Eger jött előre, mi pedig hősiesen védekeztünk, mindenki küzdött, harcolt, hátul stabilak voltunk, így a befejező negyedhez úgy érkeztünk, hogy 9-7 volt nekünk. Izgalmakban nem volt hiány. Többször is emberhátrányba kerültünk, de mindig volt egy blokk, vagy Gyöngyösi Bogitól jött egy védés, így az Eger úgyan szerzett egy gólt, de többet már nem. Sikerült a bravúr, 9-8-ra nyertünk. Visszük tovább magunkkal a sikert, hiszen szombaston 17 órakor ismét hazai környezetben, a Tiszavirág Sportuszodában szerepelünk, ekkor a III. kerület lesz majd az ellenfelünk.
Egy biztos, hogy a szegedi sportbarátokra nagy szükségünk lesz.