TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Meixner Marcell bízik a továbbjutásban

 
06 okt 2015

Hat meccs, öt győzelem, egyetlen vereség volt a mérlege a Budapesten megrendezett Euro Kupa férfi vízilabda-selejtezőben a Szeged Diapolo mérlege. Varga Péter tanítványai a Fradi mögött a második helyen harcolták ki a továbbjutás. A csapat remekül küzdött, a kapuban pedig
Meixner Marcell remekelt.

– Nem is fizikálisan, inkább mentálisan fáradtam el, de már mára teljesen kipihent leszek. Nagyon hasznos volt a selejtező, sokkal előrébb járunk, mint egy éve, támadásban és védekezésben is meccsről meccsre jobbak lettünk. Ez a későbbiek szempontjából fontos lesz. Sajnálom a Fradi elleni vereséget (11–10), Kiss Csabi mondta is, hogy másnap adjunk ki magunkból minden mérget, ez sikerült a Split ellen – kezdte a beszélgetést Meixner Marcell.

A Szeged Diapolo szerdán 20 órakor – élőben: m4 – Egerben szerepel, majd a jövő héten a második körben selejtezőt játszik az Euro Kupában. A Mornar Split, a Napoli és Jadran Split lesz az ellenfele, az első két együttes jut tovább.

– Úgy gondolom, hogy sikerül kiharcolni a továbbjutást, ebből a csoportból tovább kell lépnünk. Egerben szeretnénk egy szoros meccset játszani, ez a célunk, és erre minden esélyünk meg is lesz – zárta a gondolatait Meixner.