Megszereztük első idegenbeli győzelmünket a bajnokságban.
PVSK Mecsek-Füszért-Szegedi VE 5-8 (3-3, 2-4, 0-1, 0-0)
E.ON OB I, 6. forduló, Pécs, 200 néző. Vezette: Füzesi, Petik.
PVSK: Gelencsér – Kolozsi 1, Keresztúri, Csorba, Reisz, Pellei K., Vogel S. 1. Csere: Szabó G., Kókai, Lajkó 1, Némethy 2, Dubinák. Vezetőedző: Török Viktor.
Szegedi VE: Molnár D. – Sánta 1, Bóbis 1, Lakatos 1, Kürti 2, Boros 2, Vékony. Csere: Kardos, Tóth Gy., Baj 1, Horváth Zs., Leinweber O., Pörge Zs. Vezetőedző: Kiss Csaba.
A hazaiak szereztek vezetést, de gyorsan sikerült fordítanunk, előbb Boros Tamás egyenlített, majd kapitány Sánta Dániel már minket juttatott vezetéshez. Végül az első negyed 3-3-as döntetlennel zárult. A második nyolc perc is jól kezdődött, Baj Marcell centerből volt eredményes. A Pécs még egyenlített, de jött egy 3-0-s sorozatunk, 7-4re léptünk el. Lakatos Soma, Kürti Dominik és Boros Tamás szerzett gólt. A hajrában még dobtak egy gólt a hazaiak, de a félidőben így 7-5-re vezettünk.
A harmadik negyedben egyetlen találat született. Ami jó hír volt, hogy azt mi szereztük, Bóbis Botond is beköszönt, így 5-8-at mutatott az eredményjelző.
Az utolsó negyedben taktikusan játszottunk, tartottuk a megszerzett előnyünket, semmi kapkodás, ez volt a mottónk. Hátul jól zártunk, amikor kellett Molnár Dávid is védett, így nem adtunk esélyt a Pécsnek. Végül nem született ebben