TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Megszereztük a kilencedik helyet

 
18 máj 2023

9-6-ra nyertünk az UVSE ellen, így 9:3-ra megnyertük a párharcot, a kilencedik helyne végeztünk az E.ON OB I-ben.

Ünnepséggel kezdődött az idény utolsó hazai meccse. Előbb a Szent-Györgyi Albert Rotary Nagy Ábelnek, az SZVPS-játékosának nyújtott át ösztöndíjat. Az elismerő oklevelet Kóti Zoltán adta át a fiatal vízilabdásnak.

Ezután a hónap játékosát, Sánta Dánielt köszöntöttük, majd a búcsúzó játékosokat, Kovács Kristófot, Baj Marcellt, Vékony Ákost, Kardos Alexandert, Molnár Dávidot, és Lakatos Somát, és a távozó másodedzőnket, Barna Tamást tapsolta meg a népes közönség. Juhász Zsolt csapatmenedzser és Lehmann István az SZVPS szakmai igazgatója adott át ajándékot.

Éppen Lakatos Soma góljával szereztünk vezetést, amire még válaszolt az UVSE. Nem hozott gólzáport a meccs, mégis fordítottak a vendégek, a félidőben azonban már mi vezettünk, 3-2. A harmadik negyedben 5-4 után robbantottunk, sikerült 7-4-re meglépnünk. Jött is a taps, hátul jól védekeztünk, Kovács Kristóf jól védett, elől pedig Boros Tamás szállította a gólokat. Az utolsó negyedet szépen lemenedzseltük, így semmi sem veszélyeztette a győzelmünket, 9-6-ra nyertük a meccset, 9:3-ra az egyik fél hetedig pontjáig tartó párhacot, ez pedig azt jelenti, hogy a 2022-2023-as szezont a kilencedik helyen zártuk.

Zue.hu Szegedi VE–UVSE 9–6 (1–0, 2–2, 4–3, 2–1) 
Férfi vízilabda OB I., rájátszás a 9. helyért, 2. mérkőzés. Szeged, Tiszavirág Sportuszoda, 250 néző. Vezette: Csizmadia, Varga M.
Zue.hu Szegedi VE: Kovács K. – Bóbis, Lakatos 2, Baj, Kürti 2, Leinweber 1, Vékony. Csere: Sánta, Kardos, Tóth Gy. 1, Horváth Zs., Boros 3, Pörge. Vezetőedző: Kiss Csaba.
UVSE: Korom – Korbán, Seeler, Korbács 1, Bencz, Garancsy 1, Barics. Csere: Gidófalvy, Eppel, Besenyei, Hegedűs 2, Ionescu 2, Tamás K. Vezetőedző: Vincze Balázs.
Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 6/2.
Ötméteresből: -, ill. 1/1.

Kiss Csaba: – Egy csapat, amely a rájátszásban négyből négy meccset megnyer, annak boldognak kell lennie, de rajtunk inkább a megkönnyebbülést érzem. Összekaptuk magunkat azután, hogy a felsőházba nem jutottunk be, pedig lett volna ott helyünk és megszereztük a kilencedik helyet. Egy szezon végén mindig összegez az ember, pláne ilyenkor, amikor többen távoznak a csapatból. Hektikus idényt produkáltunk, megküzdöttünk az ellenfelekkel és saját magunkkal is, de örülök, hogy jól zártuk a rájátszást.