TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Magabiztosan nyertük a megyei derbit

 
09 dec 2020

Remek játékkal, 11-5-re nyertünk a megyei derbin hazai környezetben a Szentes ellen.

Fontos győzelmet arattunk! Mindenki örült, hiszen a megyei derbi, az megyei derbi. Ezt pedig most magabiztosan nyertük meg. Az első percekben a Szentesnek adódtak lehetőségei, de Molnár Dávid és a védelem jelezte, hogy itt ma bizony nem lesz egyszerű gólt dobni nekünk. Palotás Gergely találata nyugtatólag hatott, nálunk volt az előny, majd Lakatos Soma is magabiztosan értékesítette az ötöst, így 2-0-ra léptünk el. A vendégek szépítettek, így 2-1-re vezettünk az első negyed után.

A folytatás is remekül sikerült: Kiss Csaba, majd a magyar válogatottba meghívót kapó Sánta Dániel is eredményes volt, így 4-1 állt az eredményjelzőn. A hajrában szépített a Szentes, így 4-2 volt a félidőben.

A harmadik negyed parádésra sikerült. Védések, blokkok, és ami a lényeg, szegedi gólok jöttek, méghozzá szépen sorban. Kürti Dominik kétszer, majd Kiss Csaba, Lakatos Soma és Boros Tamás talált be. 9-2 ide! Ha itt lettek volna a szurkolóink, akkor biztos, hogy vastapssal jutalmazták volna a teljesítményünket.

A záró nyolc percben okosan tartottuk az előnyünket, Boros Tamás akcióból, majd a lefújás előtt Baj Marcelle egy parádés svédcsavarból szerzett gólt. A vége magabiztos, 11-5-ös győzelem, ami mindenképpen jót tett a lelkeknek.

Folytatás máris szombaton, 16 órakor itthon az Egert látjuk vendégül.

Szegedi Vízilabda Egylet-Metalcom Szentes 11-5 (2-1, 2-1, 5-1, 2-2)

E.ON férfi vízilabda OBI, újszegedi sportuszoda, zárt kapu.
Szegedi VE: Molnár D. – Sánta 1, Kürti 2, Tóth Gy., Kiss Cs,. 2, Boros 2, Mekkel. Csere: Lakatos 2, Horváth Zs., Baj 1,  Somlai, Szporny. Megbízott-edző: Juhász Zsolt.
Szentes: Meixner – Kókai, Mátyók, Pallai K. 1, Hegedűs, Pellei F., Takács. Csere: Kovács (kapus), Vörös, Bózó 2, Garancsy. Fülöp, Somogyi 2. Vezetőedző: Pellei Csaba.