TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Magabiztos győzelem a Kaposvár ellen

 
26 jan 2013

A-Híd Szeged VE-Kaposvár 17-7 (4-1, 5-3, 4-0, 4-3)

Az első negyed első felében jól tartotta magát a  Kaposvár, sokáig nem született találat. Kiss Csabi törte meg a gólcsendet, előnyből szereztünk vezetést. Ezután futószalagon jöttek a gólok, különösen a góllistát vezető Molnár Tamás volt elemében, a háromszoros olimpiai bajnok végül öt gólig jutott, így már 39 találatnál jár. A jubiláns, a 350. bajnoki meccsét játszó Szivós Márton is háromszor zörgette meg a Somogy megyeiek hálóját. Hegedüs Gábor számára is emlékezetes marad a meccs, hiszen a 2012/2013-as idényben most szerezte a legtöbb gólt, szám szerint hármat.

A friss diplomás, Juhász Zsolt ötméteresből találat a kapuba, míg Molnár Dávid kapus az utolsó negyedben mutatott be bravúrokat. Magabiztos győzelem lett a vége, amit a népes közönség tapssal jutalmazott, csakúgy, mint törzsszurkolónkat, Dobó Juditot, aki 30 éve jár meccsre, és a 60. születésnapját ünnepelte.

Legközelebb február 6-án (szerda) csatázunk, ekkor Hódmezővásárhelyen a romániai Nagyváradot fogadjuk a Bajnokok Ligájában.

Vincze Balázs: Látványos gólok, az időpont ellenére sok néző – szerintem ez jellemezte a mai mérkőzés.

Mérkőzés