Szurkolóink!
Szombaton kezdünk az OB I-ben. Egerben nyitjuk az évet. Amint olvastátok, hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültünk. Nem tudunk a Tiszavirág Sportuszodában edzeni, mivel bezárt a létesítmény. Így nap mint nap utazunk, és Hódmezővásárhelyen gyakorlunk. Hálásak vagyunk a helyieknek, mert befogadtak bennünket, mert helyet biztosítanak nekünk.
Nem tudjuk, mikor térhetünk vissza az otthonunkba. Reménykedünk, hogy hamarosan. Egyelőre az biztos, hogy a január 21-i (szombat) meccsünket Vásárhelyen vívjuk a Szolnok ellen. Tudjuk, tisztában vagyunk vele, hogy nektek az lett volna a kényelmes, ha lejöttök a Tiszavirágba, felültök a lelátóra, és onnan buzdítotok bennünket. Most arra kérnünk benneteket, hogy ha tehetitek, akkor gyertek át, segítsetek, támogassátok a csapatot, mert erre az erőre, amit adtok nekünk, nagy szükségünk lesz.
Mi ígérjük, hogy minden megteszünk a győzelemért, azért, hogy sikerrel vegyük a feladatokat.