15-4-re nyert az A-Híd Szeged VR Szolnokon a Kaposvár elleni Theodora Magyar Kupa döntőben, és bejutott a vasárnapi (16-15) fináléba. Ellenfelünk a Szolnok lesz, a másik párharcban 11-8-ra nyertek a Vasas ellen.
A meccsen a Kaposvár szerzett vezetést, ezután azonban robbantottunk, és pillanatok alatt megléptünk, 4-1-re, ez volt az első negyed eredménye. A különbség fokozatosan nőtt, 6-1-nél tudott újabb gólt szerezni a Somogy megyei együttes. Nagy Viktor remekül védett, a támadásaink pedig jól működtek, a meccs legeredményesebb játékosa Tóth Márton volt, aki ötször volt eredményes. A vége igazi örömjáték, egy remek akció után a meccs utolsó gólját Decker Ádám szerezte, így lett 15-4 nekünk.
Vincze Balázs: – Az elmúlt időszakban nem volt sok rangadónk, így örülök, hogy így is koncentráltak tudtunk lenni. Kisebb különbség sem lepett volna meg, de a teljesítményünk nagyon jó volt, és több olyan elemet is ki tudtunk próbálni, amit eddig nem mutattunk. Bízom benne, hogy holnap is egy olyan remek hangulatú mérkőzést vívunk, mint ma.
Tóth Márton: – Taktikailag nagyon jól felkészültünk a hétvégére, fizikálisan és mentálisan is két meccsre készültünk, így nem lehet probléma, hogy a most mutatott formát átmentsük holnapra.