TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Közel álltunk a bravúrhoz

 
23 jan 2021

Nagy csatában, egyetlen góllal kaptunk ki a bajnoki címvédő Ferencvárostól. A zöld-fehérek 9-8-ra nyertek Szegeden.

Jól kezdtünk a tartalékos bajnoki címvédő Ferencváros ellen. A vendégeknél többen is elkapták a koronavírust, ezért voltak hiányzóik. Kiss Csaba köszönt be, ezzel a góllal vezettünk az első negyed után. A Fradi összekapta magát, így még a második negyedben egyenlített, 2-2. Az utolsó percben támadtunk, azonban nem volt szerencsénk, a kapufán csattant egy lövésünk. az ellentámadásból pedig gólt szereztek a fővárosiak, így a félidőben 3-2-re vezettek.

Ezután már nem adta ki a kezéből a vezetést a Ferencváros, de végig a levegőben volt a meglepetés, hogy egyenlíthetünk. Sajnos mindig adódtak lehetőségeink, de ezzel nem éltünk, a hibát pedig az ellenfelünk könyörtelenül büntette. Küzdöttük, hajtottunk, így az utolsó pillanatig kiélezett volt a bajnoki. De jó lett volna, ha ott van velünk a lelátón a szurkolótáborunk, mert ők bizony hihetetlen erőt adtak volna nekünk. A vége 9-8-as vereség, de mindenképpen biztató játék, amire a számunkra fontos meccseken építhetünk.

Szegedi VE–FTC-Telekom Waterpolo 8–9 (1–0, 1–3, 3–4, 3–2)
Szegedi VE: Molnár D. – Sánta 1, Kürti 2, Tóth Gy. 1, Kiss 1, Horváth Zs., Boros 3. Csere: Lakatos, Palotás, Baj, Somlai, Mekkel, Börcsök. Vezetőedző: Szabó Zoltán.
FTC: Vogel – Sedlmayer 1, Pohl 1, Mezei 1, Vigvári V. 2, Böröczky, Fekete G. 3. Csere: Klár, Gál, Várkonyi, Szabó II. B 1. Vezetőedző: Varga Zsolt.

<