TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Kedden Szolnokon játszunk bajnokit

 
07 dec 2015

December 8-án (kedd) 18 órakor az E.ON OB I-es bajnokságban Szolnokon szerepelünk. Csapatunkra komoly kihívás vár. A bajnoki találkozót az m4 televízió élőben közvetíti.

Szombaton a Diófa vendéglő meghívására jótékonysági adománygyűjtésen vettünk részt.  A Szent-Györgyi Albert téren az Anyám Tyúkja standjánál készítettünk Veres Ildikóval közösen káposztás kecskepörköltet. Az eladott adagokért kapott pénzt jótékonysági célra ajánlottuk fel.

Vasárnap csapatunk kapitánya, Kiss Csaba volt a Délmagyarország-Rotary vendége.

  • Jó lenne, ha a rohanó hétköznapokban leszegett fejű robotként üzemelő emberek legalább karácsonykor egy pillanatra megállnának és figyelnének. Ha meglátnak a másik szemében valami szépet, akkor talán az ünnepek elmúltával is egymáson marad a tekintetük. Nekem ez jut eszembe a szeretet ünnepe előtt, ebben a mókuskerékben. Saját családunkban is igyekszünk ilyenkor a lehető legtöbb embert összegyűjteni egy helyre – hogy hová, az még szervezés alatt van. Az ünnep egyébként a lányom születése óta gyakorlatilag csak róla szól, mindent alárendelünk annak, hogy ő felhőtlenül boldog legyen. Az ő örömének kellékei vagyunk, és ettől lesz szép a mi ünnepünk is – nyilatkozta Kiss Csaba.
  • Szerencsére teljes a keretünk, így a legerősebb összeállításban szerepelhetünk a Szolnok ellen.