TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Július 12-én kezdjük a felkészülést

 
01 júl 2021

Csapatunk játékosai még a pihenőjüket töltik. Nem sokáig, hiszen hamarosan megkezdjük a felkészülést. Az első edzésünket július 12-én (hétfő) délelőtt tartja Kiss Csaba vezetőedző a Tiszavirág Sportuszodában. Munkához látunk, elkezdjük a felkészülést a 2021-2022-es idényre.

Itthon kezdünk el edzeni, természetesen az alapozó munka után szeretnénk majd több edzőmeccset is játszani.

15 fős lesz a felnőtt keret, amely a következő: Molnár Dávid, Gyapjas Brendon, Katona Bálint (kapusok), Horváth Zsombor, Sánta Dániel, Boros Tamás, Kürti Dominik, Baj Marcell, Tóth Gyula, Lakatos Soma, Mekkel Máté, Bóbis Botond, Kardos Alexander, Hajdu Attila, Vékony Ákos (mezőnyjátékosok).

Mivel számunkra fontos, hogy a fiatalok is szerepet kapjanak a felnőttek között, így az SZVPS tehetségei előtt nyitva van a kapu, és biztos, hogy többen is a kerettel edzhetnek majd.