Hatalmas csatában, 14-12-es vereséget szenvedtünk hazai környezetben az Eger együttesétől.
Pedig minden szépen indult. Jöttek a szurkolók, szóltak a dobok, Baj Marci átvehette a Hónap játékosa díjat, majd éppen az ő találatával gyorsan vezetést is szereztünk. Ezután is nálunk volt az előny, az Eger rendre egyenlített, de mindig mi vezettünk, az első negyed után 4-3 állt a Tiszavirág Sportuszoda eredményjelzőjén.
A lendületünk a második nyolc percben is kitartott. 5-5 után Kürti Dominik egyszer, míg Boros Tamás kétszer volt eredményes, 8-5-re megléptünk. Csináltunk egy 3-0-s rohamot, jött is a taps, a buzdítás. Nem dőlhettünk hátra mert a vendégek is lőttek zsinórban hármat, így 8-8 lett az eredmény.
Izgalomban nem volt hiány, az utolsó negyed 10-9-es vezetésünkről indult, sőt, Baj Marci tovább növelte az előnyünket, 11-9. Ezután viszont felpörgött az Eger, nekünk semmi sem sikerült, nekik minden bejött, így fordítottak, 14-11-re elhúztak, így nekünk már nem volt esélyünk a pontszerzésre, csak a szépítésre futotta, így 14-12-es vereséget szenvedtünk.
Zue.hu Szegedi VE–Tigra-ZF Eger 12–14 (4–3, 4–2, 2–4, 2–5)
E.ON OB I., Szeged, Tiszavirág Sportuszoda, 250 néző. Vezette: Rubos, Ercse
Zue.hu Szegedi VE: Kovács K. – Boros T. 4, Leinweber 1, Tóth Gy. 2, Baj 2, Kürti 1, Lakatos 1. Csere: Sánta, Pörge 1, Horváth V., Horváth Zs., Vékony, Kasza. Edző: Kiss Csaba
Eger: Grieszbacher – Gólya, Rádli 1, BAKSA B. 2, Murisics 3, Krijestorac 2, Kovács 3. Csere: Krémer (kapus), Klár, Sári 1, Spitz 1, Tymcyna, Lőrincz B. 1, Biros S. Edző: Tóth Kálmán
Gól – emberelőnyből: 12/6, ill. 9/6
Kipontozódott: Sári (27. p.), Horváth Zs. (31. p.)
Kiállítva (végleg cserével): Murisics (16. p.), Gólya (20. p.)
Kiss Csaba: – Nikola Murisics kiállítása után ellenfelünk akaratban és erőben egyaránt felülmúlt bennünket, megérdemelt győzelmet aratott. A vereség ellenére nem tehetek szemrehányást a játékosoknak.
Tóth Kálmán: – Jól reagált a csapat a Miskolc elleni vereségre, és ezúttal a szebbik arcát mutatta. Fantasztikus sportemberek a játékosaim, büszke vagyok rájuk.