Kaposvári VK–Szegedi VE 10–8 (1–3, 1–2, 4–2, 4–1)
Kaposvár: Csoma – Kakstedter, Petrovski 1, Langiewicz 3, Berta 2, Mijic 2, Juhász-Szelei. Csere: Palatinus, Dobos, Vindisch 1, Varga, Horváth Á. 1, Vörös. Vezetőedző: Surányi László.
SZVE: Gyapjas – Kardos, Tóth Gy., Bóbis 3, Baj 1, Horváth Zs. 1, Lakatos 2. Csere: Molnár D. (kapus), Sánta, Kürti 1, Boros, Hajdu, Vékony, Mekkel. Vezetőedző: Kiss Csaba.
Jól kezdtünk, gyorsan labdát szereztünk, majd az első támadást kiválóan használtuk ki: emberelőnybe kerültünk, Baj Marci pedig kiválóan fordult le a védőjéről, majd a kapuba lőtt. Jól zárt a védelmünk, így komoly helyzete nem volt a Kaposvárnak. A csapatkapitány, Sánta Dániel harcolt ki ötméterest, amit Bóbis Botond magabiztosan értékesített. Ezután szépítettek a hazaik, de újból jött Bóbis Botond, második ötösét is magabiztosan lőtte, így 3-1-re vezettünk. Gyapjas Brendon jól védett, így maradt ez az első negyed után az eredmény.
Jól indult a második nyolc perc: Kürti Dominik szerzett okos gólt, majd szépített a Kaposvár. Sánta úszott meg, és harcolt ki újabb büntetőt. Bóbis pedig könyörtelen volt, ezt is belőtte, 2-5. Jól védekeztünk, és Brendon is stabil volt, ami erőt adott.
Hazai góllal indult a harmadik negyed, amire szerencsére pillanatok alatt válaszoltunk (Horváth Zsombor), Ezután jött két hazai találat, 6-5-re jött fel a Kaposvár. Komoly kis meccs lett! Kimaradtak a helyzeteink, Berta pedig egyenlített, 6-6. De nem volt vége: Lakatos Soma a negyed vége előtt parádés gólt vágott a hazai kapuba, így megmaradt a vezetésünk, 6-7.
Lendületet kapott a Kaposvár. Előbb egyenlítettek, majd a meccsen először átvették a vezetést, 8-7. Ekkor még hat perc volt hátra. Valami megtört, hiszen Mijic távolról dobott gólt, így 9-7-re léptek meg a Somogy megyeiek. Lakatos Soma előnyből volt ismét eredményes, ismét szoros lett az eredmény, 9-8. A hazai kapus, Csoma nagyon jól védett, így a hajrában nem volt esélyünk, 10-8-as vereséget szenvedtünk.