TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

A héten az ellenfeleink: Szolnok, Szombathely és Szentes

 
21 aug 2017

Csapatunk edz, készül, nem pihen. Július 31. óta gyakorol együtt új keretünk, ebben az időszakban leginkább a fizikai felkészítés játssza a főszerepet. Kell is a jó kondi, hiszen hosszú lesz a szezon a ContiTech Szeged Diapolo számára.

Varga Péter vezetőedző és segítője Barna Tamás eddig elégedett a fiúk hozzáállásával, mindenki nagyon odateszi magát. Az elmúlt héten már játszottunk edzőmeccset. A hét viszont a játékról, a taktikai variációk gyakorlásáról szól majd.

  • Kedden Szolnokra utazunk, a bajnok és Bl-győztes hazai csapat ellen kétkapuzunk. Mivel a héten Szegeden rendezik meg a SZIN-t, így mindenképpen megoldást kellett találnunk, hogy edzésben maradjunk, mert a Partfürdő is bezár erre az időszakra. Szerdától már Szentes lesz a főhadiszállásunk, itt játszunk edzőmeccseket. Az első nap az újonc Szombathely ellen, csütörtökön a Szentes ellen, majd pénteken ismét a Vas megyei együttes ellen. Mindennap két edzőmeccset vívunk, így lesz bőven alkalmunk most éles helyzetben betanulni a taktikát, megismerni egymást – nyilatkozta honlapunknak Varga Péter vezetőedző.