TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Három hete alapozunk

 
31 júl 2019

Csapatunk immár három hete alapozómunkát végez. Szabó Zoltán vezetőedző és segítője, Barna Tamás irányításával napi két foglalkozáson veszünk részt az újszegedi sportuszodában, illetve a konditermünkben.

Szerencsére minden rendben, egyelőre két hiányzónk van, Kiss Csaba és görög légiósunk, Aggelosz Foszkolosz. Európa-bajnok játékosunk a héten már bekapcsolódik a munkába. Rutinos játékosunk az U15-ös válogatottal Európa-bajnoki címet szerzett Bulgáriában, így remek hangulatban kezdheti el velünk a tréningeket.

Klubunk első görög légiósa, Aggelosz a jövő héten érkezik meg, ekkor lesz teljes a keretünk. Az edzéseken az úszás, a minél jobb erőnlét megszerzése játssza a főszerepet, szerencsére a kisebb sérülések sem akadályozzák a keretet, hogy a terveknek megfelelően készüljön.