Egyik nyári új szerzeményünk, Hajdu Attila. A 22 éves játékosnak eddig minden nagyon tetszik: a csapat, a város, és leginkább az, ami Szegeden körülveszi a vízilabdát. A gyulai születésű játékossal beszélgettünk.
– Minden rendben?
– Dolgozunk keményen! Ma játszottuk egy edzőmeccset a magyar U17-es válogatott ellen, kedden is megmérkőzünk velük, majd szerdán Szentesen, csütörtökön pedig a fővárosban, az UVSE ellen játszunk edzőmeccseket.
– Rendesen van pörgés!
– Ezt az időszakot éljük, de a lényeg, hogy minden rendben van.
– Hogy tetszik eddig Szeged? A csapat?
– Minden rendben! Gyorsan befogadtak bennünket, ezt mondhatom az újonnan érkezett társak nevében is. Remek közösségünk van, így nem volt gond a beilleszkedéssel. A város pedig nagyon szép, így jó helyre kerültem.
– Miért éppen bennünket választottál?
– Nem tagadom, régi vágyam volt, hogy itt szerepelhessek. Az előző idényben a KSI-ben játszottam, ekkor jött a megkeresés. Nem volt kérdés, hogy örömmel mondjak igent az invitálásra.
– Mindig pólóztál?
– Természetesen nekem is úszóként indult a pályafutásom. Gyulán ismerkedtem a sportággal.
– Melyik úszásnem volt az erősséged?
– Ha jól emlékszem, akkor háton voltam jó. Egy biztos, hogy jó alapokat kaptam.
– Ezután vízilabdázó lettél?
– Nem! Az utam még a futballpályára vitt. Egy évet játszottam, de nem voltam igazán jó, így sportágat váltottam. Kádár József invitálására Békéscsabára kerültem, itt kezdtem el pólózni.
– Fiatalon kerültél a Vasashoz. Nem volt nagy váltás ez?
– De! Serdülő másodéves voltam, amikor az angyalföldi klubhoz kerültem. Öt évet játszottam a piros-kék csapatban. Az első évben kollégista voltam, utána önállóan éltem. Szerencsére nagyon sok segítséget kaptam a szüleimtől, és a csapattársaimtól, így minden gördülékenyen ment.
– Mit vársz a szegedi szerepléstől?
– Azt, hogy még fejlődjek, legyek jó munkásembere a csapatnak, egy olyan játékos, aki szerel, úszik, blokkol, passzol a társaknak. Szeretném, ha vissza tudnám adni azt a sok befektetett energiát, amit eddig beletettem a vízilabdába. Remek a közösségünk, úgy gondolom, hogy sokra hivatott a csapat, így nagyon bizakodó vagyok az új idény előtt.